„Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”
Az evangéliumban pedig az Úr Jézus is ugyanezt teszi. Azt is látjuk, hogy az evangéliumot hirdetni, azt nem lehet csupán erőből, izomból tenni, kell hozzá más is, kell hozzá egy nagy adag lelkület, hogy akarjuk ezt tenni, kell hozzá a hit, amit tovább akarok adni, de azt csak akkor tudom tovább adni, ha nekem is megvan. Fontos az, hogy legyen mögötte egy imádságos háttér. Az Úr Jézus nemcsak elmondja ezeket, hanem be is mutatja az apostoloknak. Sajátos helyett válassz ki az Úr Jézus, hogy imádkozzék. Hajnalban Jézus nagyon korán kelt, kiment a házból, elment egy elhagyatott helyre és ott imádkozott. Ez az imádság, az Istennel való párbeszéd, ezt nemcsak egyensúlyban tart bennünket, hanem megerősít a küldetésünkben. Megerősít abban, amit tennem kell. Gyakran szoktuk azt mondani, ajánlani, hogy mielőtt döntene vagy hogyha nem egész világos, hogy hogyan döntsön az ember, akkor azt szoktuk ajánlani, hogy imádkozzék erre a szándékra. Ezt teszi az Úr Jézus, ez tanulhatjuk az Úr Jézustól. Egy döntésem előtt, ami nem egészen világos, arra a szándékra imádkozzak, hogy helyesen és jól lássak. Ha pedig jól látom a szándékot, amit meg kell tennem, akkor is fontos az imádság azért, hogy a küldetésemet, azt amit meg kell tennem, azt ne veszítsem szem elől, ne fáradjak bele a küldetésembe. És mindjárt gyakorlatban mutatkozik meg, hogy mit jelent mindannyiunknak az életébe, amikor azt ajánljuk egymásnak, hogy imádkozzunk egy-egy szándékra. A tisztánlátásért, hogy jól lássuk az életünket, a helyzetünket.
És miközben az Úr Jézus, gyakorlatban tanítja az apostolokat, az apostolok odamennek, hogy – te itt imádkozol, mikor mindenki téged keres – nagyon hízelgő ez a kijelentés az apostolok részéről – Hát te elbújsz, amikor mindenki téged vár, rajonganak érted az emberek, hát gyere már és gyógyítsd a betegeket, tanítsd őket! – és az Úr Jézus lehűti az apostolokat – Nyugalom. Én ott elvégeztem a küldetésemet. De én imádkoztam és az én eledelem az, hogy az Isten akaratát megtegyem és az Istennek az az akarata, hogy máshova is elmenjek és ott is hirdessük az örömhírt, ott is adjuk tovább a hitet. Ott már elvégeztük elültettük a hitnek a magvait, hajrá menjünk tovább! Át imádkozta az Úr Jézus a döntését, megbeszéli az Istennel és utána cselekszik. És erre bíztatja az apostolokat, hogy – ti is menjetek és hirdessétek az evangéliumot, gyógyítsatok betegeket.
Egy másik helyen olvassunk arról is, hogy az apostolok visszajönnek és azt mondják, hogy – jó, jó mi elmentünk, dehát nem gyógyultak a betegek a gonosz lelkek nem engedelmeskedtek nekünk. És az Úr Jézus meg is adja választ az apostolok kérdésére – ti a hatalmat megkaptátok, mi is megkaptuk a hatalmat, azonban fontos a háttér. Az úr Jézus azt mondja – ez a fajta csak imádsággal és böjttel űzhető ki, vagy gyógyítható meg.
Imádság és bőjt – két olyan ajándék az Úristen részéről, ami megint abban segít bennünket, hogy jól lássuk az életünket. Imádkozni, meditálni, elcsendesedni, az Istennel lenni és kiüresíteni a testemet fizikailag azért, hogy a lelkület, a lelkiség az helyett kapjon. Szükségünk van arra, nemcsak fizikai vagy egészségügyi szempontból, hogy böjtöljünk, hogy megtartoztassuk magunkat az ételtől és éhséget érezzük, hanem lelki szempontból is nagyon-nagyon fontos. És újra fel kell fedezzük mi, ezt a 2000 éves hagyományt, hogy mennyire fontos a lelki életben az imádság és a böjtnek az őszhangja, annak a megtartása, úgy egészségi, mint lelki szempontból. Egyetlen féle gyógyításról hallunk az evangéliumban, Péternek az anyósa meggyógyul és utána szolgálni kezd. Arra gondolunk elsőre, hogy hát persze hogy szolgálni kezd, megköszöni az Istennek, Jézusnak, hogy meggyógyította őt, hát a hála lelkülete van benne. De viszont, az evangéliumnak a beszéd nyelvezetében ez sokkal, de sokkal többet jelent. A szolgálat, a szolgálatnak a gesztusa, az az életet jelenti. Amikor szolgálok a körülöttem élőknek, vagy a körülöttem élőket, akkor igazából nekik az életüket akarom. Azt akarom, hogy életünk legyen, legyen bennünk élet, legyen bennünk vitalitás, tűz. Hiszen ahol elhal a szolgálatnak a gesztusa, a lelkülete, ahol abban a közösségben, ahol már nem akarnak egymásnak szolgálni – legyen az a család, a szerzetes közösség, legyen az egy papi közösség, legyen az egy egyházközség, vagy maga a társadalom, vagy a munkahely – ahol megszűnik a szolgálatnak a lelkülete, ott halál van, ott elkezd haldokolni pont az, ami az életet szolgálja. Ahol nem akarnak már egymásnak szolgálni, ott már nem a valóságban élnek. Szolgálni annyit jelent, mint saját magam életét és másoknak a javát, másoknak az életét akarni.
Kedves testvérek, lassan közeledünk a farsangi időszak végéhez, nemsokára beköszönt a nagyböjt és hogy a nagyböjt, az jó legyen és valóban az, ami a lelki megújulásunkat szolgálja, most kell elkezdeni készülni a nagyböjtbe – Imádság, Böjt és a Szolgálatnak a szellemével.
Urbán Erik OFM