Főtisztelendő papp testvéreim, Krisztusban szeretett ünneplő testvérek! Tegnap, augusztus 6-án van Urunk színeváltozásának az ünnepe volt, vagyis színében elváltozott Üdvözítőt szemléltük. E képről elmélkedve, igazából nem kell ezt megértenünk, hanem bele kell merítkeznünk ebbe a titokba. Az Üdvözítő megmutatja az apostoloknak – kiválasztott három apostolnak – az Ő dicsőségét, az Ő istenségét még feltámadása előtt és mi is ennek részesei lehetünk.
Azért fontos ez az esemény, mert a mai evangéliumi szakasz ugyanebben az időben történik, amíg a tábor hegyen fönt, színében elváltozott Üdvözítőt szemléli a három apostol, addig lent egy másik jelenet zajlik – mai evangéliumi szakasz. Az apostolok próbálják meggyógyítani a gyermeket és nem sikerül nekik. Le jön az Üdvözítő és az igazából két síkon folytatódik a történet, vagyis az Úr Jézus két helyzettel találkozik. Egyrészt ott van az édesapa, aki kétségbeesetten könyörög az ő fiának a gyógyulásáért és ott vannak az apostolok, akik igazából tehetetlenek. „Uram könyörülj fiamon!” – kéri az édesapa – Uram könyörülj fiamon, mert te meg tudod gyógyítani, az apostoloknak nem sikerült, de neked fog sikerülni. És az Úr Jézus mielőtt meggyógyítaná a fiút, azért megkorholja az apostolokat, megkorholja a bámészkodókat, hiszen feszült a helyzet – a nép szemléli az Úr Jézust, várja mi fog történni és az Úr Jézus elmondja, hogy „Bizony még meddig maradjak veletek? Mikor születik meg a hit?”, de ebben a korholásban nemcsak korholás van, hanem meghívás is. Az Úr Jézus meghív a hitre. Kinyit egy kaput és a csoda megtörténik, a fiú meggyógyul.
Kedves testvérek, mit jelent hinni? Számtalan megfogalmazása van a hitnek, az első Isteni erény, ezért imádkoztunk a szentmisének a bevezető könyörgésébe – legyen erős hitünk. Hinni annyit jelent, mint kopogok a Jóistennél, itt vagyok, szabadon, önként akarlak szeretni téged, hinni akarok benned és ezáltal még jobban szeretni akarom azokat, akiket mellém adtál, szorosan a családtagjaimat, a testvéreket, szerzetes testvéreimet, munkahelyen munkatársaimat, a szomszédjaimat, jó barátaimat és tágul a kör, szeretem az istent és akkor szeretem igazán a felebarátot, de meg ne feledjük el, hogy önmagunkat is akkor fogadjuk el igazán olyannak amilyennek a Jóisten megteremtett – jó meg kevésbé jó tulajdonságokkal.
Kedves testvérek, a hit nemcsak azért kell, hogy a csoda megtörténjen. Ha van hitünk, a csoda megtörténik az életünkben, hol látványos, hol kevésbé látványos, hol egészen csak ott belül legmélyen történik ez a kicsi csoda, de a csoda történik. De a hit által, Isten meghív engem. Meghív, hogy együtt működjünk vele, személy szerint téged meg engem, meg meghív, mint egy közösséget -Gyertek, működjünk együtt – és amikor én együtt működök a jóIstennel, akkor igazából egy új történetnek leszek a főszereplője, úgy mint egyén, úgy is mint közösség – főszereplőkké válunk.
Holnap lesz 100-ik születésnapja lesz egy magyar származású vértanúnak, korunknak a szentje. 1921-ben született Magyarországon, a Veszprémi Főegyházmegye területén és most ünneplik a 100-ik születésnapját – Bódi Mária Magdolnának. 1945-ben vértanúhalált halt, egy orosz katona lelőtte. Hogy miért? Ez a fiatal egyszerű munkáslány, hallotta ahogy a háborúban hogyan kínozzák, megszégyenítik a nőket és ő azért imádkozott, hogy legyen ereje, adjon neki az isten erőt, hogy a saját és azon nők, akik az ő környezetében élnek, azoknak meg tudja védeni, úgy a lelki, mint testi tisztaságát. És ennek lett ő az áldozata. Ha rá kerestek interneten az ő fényképeire, amelyek fennmaradtak, akkor azt látjuk, hogy Bódi Mária Magdolna mindig mosolyog, ez a fiatal lány mindig vidám. És a tanúvallomások, amelyek szükségesek az ő boldoggá, illetve szentté avatásához, amely folyamatban van, azt mondják nem csak akkor volt boldog amikor fényképezték őt, nem a kamerának mosolygott csupán, hanem neki ilyen volt az élete alap járatban. A tanúvallomások megjegyzik, azért mert Mária szerette az Istent szemlélni, a színében elváltozott üdvözítőt nézni és ez a fény, ez megtisztította Mária Magdolnának az életét és egy idő után bizony, az átalakulás nemcsak a lélekben látszik, hanem a szemünkbe is és az arcunkon is.
Ahol van hit, ott nincs helye a kétségbeesésnek, ha van hitünk, akkor kétségbeesünk, lesznek fájdalmaink, fogunk úgy könyörögni, mint az édesapa, hogy Uram könyörülj már meg, mert ott van a kétségbeesés, ott a szívünkbe elrejtőzik és amikor nem is gondoljuk akkor előtör, lesz belőle félelem, lesz belőle fájdalom és kedves testvérek, nem elég csupán összegyűjteni egy kosárba a fájdalmakat és odatenni az Istennek, hanem valljuk meg örvendezve – Mit is valljunk meg? Azt, hogy – Veled Uram minden lehetséges! Ámen
