Kedves testvérek a mai evangéliumnak több szereplője van, ott van a jó pásztor, a béres, a juhok. Nézzük meg röviden az evangéliumi szakaszban, a béresnek és a jó pásztornak a szemszögéből.
Mindkettőre rá van bízva a nyáj, hogy őrizzék, azonban a béres és a jó pásztor, mintha nem logikusan gondolkodnak. Nem azt cselekedi, amit józan emberi ész diktál, hiszen jó esetben farkas elől, az ember meg tudja védeni a nyájat, nem szívesen garázdálkodik ott a farkas, ahol az ember megjelenik. De ő nem foglalkozik ezzel, mintha nem is próbálkozna ezzel, hanem elfut, elszalad, otthagyja a farkasnak a nyájat. A jó pásztor pedig, ő nem kergeti el, hanem oda veti magát áldozatul, feláldozza magát, az önfeláldozásnak a magas gesztusa. Eszünkbe juthat az a Jézusi mondat, hogy nincs annál nagyobb szeretete senkinek, mintha valaki életét adja oda másikért, oda ajándékozom az életemet másért, feláldozom azt.
És ez sem egészen logikus, nem is ezt várnánk el a pásztortól, hát miért nem fogott egy bunkósbotot és kergette el a farkast és akkor nem kellett volna ő feláldozza magát, a nyáj is épségben megmarad. Lehetne tovább folytatni, jó tanácsokkal ellátni a pásztort.
Egy kép jutott eszembe, mégpedig, a Nándorfehérvári csatát, egyik festő így festette meg, hogy azt a jelenetet festette meg Nándorfehérvári csatából, amikor Dugovics Titusz feláldozza magát, mégpedig milyen módon, hogy amikor a török ki akarja tűzni az ő zászlóját, a magyar zászló helyett, akkor Titusz átöleli a törököt és a mélybe ugrik a törökkel együtt. És amikor egy diák csoport, ezt a képet nézte és a tanár magyarázta nekik a jelenetet, akkor az egyik diák így kiáltott föl – Hát ez nem volt normális!
Persze, hogy nem normális, de mégis érezzük azt, hogy akik itt vagyunk és úgymond Krisztusra, mint jó pásztorra tekintünk, mégis érezzük, hogy jó, hogy ez a tulajdonság van benne. Aki nem a maga javát keresi, hanem képes odaadni önmagát, alázattal, szeretettel. A szeretet, az nem a maga javát keresi. És mit tanulhatunk a jó pásztortól, merthogy elgondolkoztam azon, hogy szemléljük a jó pásztort és fontos tudatosítani, hogy mi, akik most összegyűltünk, különbözőek vagyunk. Látszatra mondhatná valaki messziről, hogy mind emberek, férfiak és nők, fiatalok és öregek, maximum ennyi a különbség köztünk, különböző ruhában vagyunk felöltözve, azonban ahogy egy nyájat, ha megfigyelünk, minden báránykának a feje más és más, úgy mi is egyediek vagyunk, egyéniségek vagyunk, de ebből a sok egyéniségből, közösség lesz. És az a közösség, a jó pásztorra tekint, Krisztusra. De akkor tanuljunk is tőle!
Két tulajdonságát emelném ki a jó pásztornak, az egyik az, hogy ismeri a juhokat, mégpedig nem is akárhogy, hanem név szerint. És igazából akkor ismerjük, nemcsak ismerősök vagyunk, hanem ismerni, megismerni – ez már egy bizalmas kapcsolatot feltételez két személy között. Amikor megismerem a másikat, akkor a másikról már bizonyos dolgokat is megtudok, vagy rá bízok bizonyos dolgokat az életemből, mondhatnám a titkaimat, ő pedig ugyanezt teszi velem, és minél többet beszélgetünk, annál jobban megismerjük egymást. Krisztus ismer engem és én el tanulom ezt a fajta ismeretséget azért, hogy jobban megismerjük egymást azért, hogy család legyünk és ezt át lehet ültetni a kis közösségeinkbe, a családba – minél többet megosztunk egymással, annál jobban meg ismerjük egymást. Másik pedig, hogy nemcsak ismeri a jó pásztor az ő báránykáit, hanem szereti is azokat. „Amint engem szeret az atya, úgy szeretlek én is titeket” és ennyi elég. Ez az irgalmas szeretet, annak ellenére, hogy szeretet, annak ellenére, hogy te ilyen vagy, én szeretlek téged. És ezt is át ültethetjük a hétköznapi életünkben, ismét csak a kis közösségben gondolkodva, a családban, az én szerzetes közösségemben. Ismerni, megismerni minél jobban és szeretni irgalommal, annak ellenére, hogy én tovább szeretek, nem könnyű egyik sem, nem könnyű megosztani egymással olykor dolgokat és nem könnyű egymást bizonyos helyzetben szeretni, de van egy pásztor, aki előttünk jár. Nem úgy csak, ahogy a magyar nyelvben – a gyerek dolga, hogy a pásztor terelgeti hátulról a nyáját, fújja furulyáját, jól megy neki a dolga, hanem ez a pásztor, ez elől megy és vezet bennünket, elől megy azért, hogy elhárítsa az akadályokat.
Hadd fejezzem be egy példával, a sportban például a bicikliben, amikor egy biciklis csapat, akkor ott van egy pásztor, aki elől megy, aki mutatja az irányt és a többieknek szélárnyékot tart azért, hogy jóbban haladjon a csapat, könnyebb legyen a csapatnak. Ő önfeláldozó mert vállalja, többet teljesít, viszont a többieknek könnyű, utat mutat és segít nekik gyakoroljuk ezt mindennap. Ámen