Krisztusban szeretett testvérek! Mai napra ébredve, az jutott eszembe, hogy milyen szép is a mai ünnep, szépen meg ékelődik általában Nagyböjti időszakban, ritkább amikor már március 25 előtt, meg ünnepeljük a húsvétot is – Jézus Krisztus föltámadását.

Nagyböjt – a szenvedésnek az időszaka, inkább a szenvedő Krisztus áll előttünk – értünk a keresztet vállára vevő – szenvedő Jézust szemléljük, erről imádkozunk, elmélkedünk a keresztúti ájtatosságok alatt, rózsafűzérnek a fájdalmas titkai is ezt bontják ki számunkra és fontos az is – hogy a mai ünnep, amikor Jézus Krisztusnak a megtestesülését ünnepeljük, hogy megfogant a Boldogságos Szűz Mária méhében a Szentlélektől – tudatosítsuk azt, hogy az a Krisztus, aki értünk vállalta a szenvedést, meghalt és föltámadt, aki azt mondta magáról, hogy “én vagyok az út, az igazság és az élet”, akire úgy tekintünk mint “híd építőre” ember és Isten között, e világ és a mennyei világ között, az megfogant – valóságos Isten és valóságos ember.
Kicsit már elfelejtettük karácsonynak az ünnepét és most újra föl idéződik számunkra, hogy a szenvedő és a megdicsőülő, az gyerekként született a világra, úgy ahogy te és én egyaránt. Testét a Boldogságos Szűztől kapta, azonban az istensége, az megmarad számára.
Gyümölcsoltó Boldogasszony – magyar nyelv területen, így emlegetjük ezt az ünnepet, hiszen hagyományosan ekkor oltatják a fákat, legalábbis a hagyomány ezt tartja. Ma már kevésbé foglalkozunk ilyen dolgokkal, de ha nem is csináltunk még ilyent, hogy fába oltsunk egy másik fát, van fogalmunk, hogy az hogy történik. Gyerekkoromban csodálkoztam, hogy a nagyszüleimnek az udvarán volt egy olyan gyümölcsfa, amelynek két nagy ága volt, két különböző termést hozott, két különböző gyümölcsöt termett, be oltották. A mai napról a hagyomány azt tartja, hogy abba a fába, amelybe Ádám és Éva – a rosszat, a bűnt oltották be, vagy arról ők oltódtak be – a mai ünnep lényege ez, hogy abba a fába, újra a jó gyümölcsöt termelő ágat oltják azért, hogy erről az ágról táplálkozva, mi is gyümölcsöt hozzunk, jól tudjunk élni.
Az evangélium arról számolt be, hogy a Boldogságos Szűzet félelem tölti el, amikor hírül kapja az angyaltól, az istennek az akaratát. A félelem – az az érzés, ami az emberben a bűnbeeséskor jelent meg. Miután Ádám és Éva vétkezett, el rejtőznek. “Hol vagy Ádám?”,“elbújtam, mert félek” – egy új életérzés jelent meg. És amikor az újjal találkozunk, akkor bennünk is megszületik ez az érzés, hogy félünk a jövőtől, félünk az újtól, azonban mindjárt segítségünkre siet a lélek, hogy megkülönböztessük, hogy amivel találkoztunk az az Istentől való, vagy nem Istentől való. Mert, hogyha az Istentől való az új, akkor ott megszületik utána a béke, a lelki békesség, letisztulnak a gondolataink és a belsőnkben megszületik a lelki béke.
Biztos volt már ilyen tapasztalatunk mindannyiunknak, hogy amikor féltünk az újtól, hogy “az most jó-e számomra?” – ha imádkozok erre a szándékra, kérem a lelket, hogy megtudjam különböztetni a helyzetet, hogy akkor az Istentől való – akkor megkaptuk a lelki békét.
A Boldogságos Szűz használja az értelmét is, az angyallal való párbeszédben, hiszen rá kérdez – jó, jó, én elhiszem amit te mondasz, de mindez hogyan történhet meg? – nemis annyira a kétsége a Szűzanyának a jelenés elől, hanem inkább meg akar győződni, meg akarja érteni, hogy valóban Isten az, aki hozzá szól.
Hallunk különböző helyeken, különböző jelenésekről, hogy megjelenik a Szűz, vagy valami csoda történik és sokszor bele esik az ember abba a csapdába, hogy nem vizsgálja meg azt, hanem egyből elhiszi.
Szabad az Istennel beszélgetni, szabad az Istennel párbeszédbe bocsátkozni, úgy ahogy a Szűz az angyallal párbeszédet folytat, és miután Mária meg bizonyosodik, a félelme eloszlik, megvallja azt, amit nap mint nap imádkozunk: “Ime az Úr szolgálóleánya, legyen nékem a te igéd szerint.”
Szent Bernát mondja, hogy mit ér számunkra megünnepelni akár Gyümölcsoltó Boldogasszonyt, vagy Jézus Krisztus születését – karácsony ünnepét, hogyha csupán a Szűz méhében fogant meg és szülte a világra, de mi nem akarunk Krisztus hordozókká válni. Nem akarjuk magunkba fogadni és a világnak adni Krisztust. A világnak Krisztus kell, de hogy én tudjam adni, ahhoz nekem kell először Krisztushoz tartoznom és mi is úgy, ahogy a Boldogságos Szűzanya fizikailag és lelkileg is magába fogadta a Krisztust, ugyanúgy meg tudjuk tenni. Ha nem is annyira fizikailag, ahogy Mária, de lelkileg, a hitünk által Krisztus hordozókká válunk, nemcsak hordozókká, hanem ajándékozókká válunk.
Kedves testvérek, szemléljük a Boldogságos Szűzanyát, a Szűzanya ölébe a kis Jézust, mert Mária alázatosságában mindig háttérbe vonul a világnak és benne nekünk is, az ő szent fiát adja, a mi Urunk Jézus Krisztust. Ámen
Urbán Erik OFM