Szentírásnak az első lapjain olvassuk, a teremtés könyvébe, az első fejezetben, a világnak a teremtését, majd a következő fejezetben az embernek a teremtését azt, hogy az embert megteremti az Isten maga méltóságában orrába leheli az élet leheletét az Isten, tulajdon lelkéből add belé, ami éltet, ami élteti a föld porából megalkotott testet és utána következik a bűnbeesés. Az embert megkísérti a gonosz azért, hogy legyen olyan, mint az isten ismerje mi a jó és mi a rossz a számára. És az ember, az Isten által felállított próbán elbukik és egy új életérzés jelent meg az embernek az életében, a belső életében és ezt az érzést ezt mindannyian magunkon viseljük, vagy magunkban viseljük, hordozzuk és nagyon sokszor elő tör vagy ránk tör ez az érzés és ez nem más, mint a félelem Az ember elkezdett félni magától az Istentől, vagy arra is gondolhatunk, hogy az ember elkezdett félni az új élet helyzettől, ami a bűnbeesés után rá várt. Vagy a büntetéstől? Azzal, hogy hogyan lesz tovább.
„Hol vagy Ádám?
Elbújtam Uram mert félek!
Csak nem ettél a fáról?
Hát én nem ettem volna, de az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem!”
Fotó – Laurean Hugo OFM
Kedves testvérek és ezt az érzést ezt magunkba fojtjuk, félünk mi is az elköteleződéstől, a jövőtől, az újtól, a betegségtől, a járványtól, az idős kortól, az elmúlástól, a haláltól és számtalan apró dolog meghatározza az életünket és amit a félelmeink mozgatnak. És a mai evangéliumban, a gonosszal szembe, aki el ültette a félelmet az embernek az életébe, az isten küldete újra azt mondja az embernek, hogy – ne félj, ne félj Mária, ne félj attól, ami vár rád, ne félj az újtól mert kegyelmet találtál Istennél – az ember újra kegyelmet kap.
Párhuzamot lehet vonni azzal, hogy a bűnbeesett ember, aki elítéltetett, az kegyelmet kap az Istentől, az igazságos bírótól, fellélegezhet újra az ember és ezért vagyunk itt.
Kedves testvérek, akik itt vagyunk a kegyhelyen, vagy gyakran ide járunk, vagy néha zarándokolunk ide a kegyhelyre, vagy csak egy évben egyszer, tanuljunk Máriától. Merthogy Máriára, a hitnek az asszonyára, azért tekinthettek, mert ő a félelmet ki tudta küszöbölni az életéből.
Hiszen a félelem, az a hitnek az ellentéte, vagy a hittel áll nem összhangba, hanem taszítják egymást. Ahol félelem van, ott nincs hit, ahol viszont hit van ott nincs félelem. Ezért a hitünk nem mindegy, hogy kire támaszkodik.
Csupán az értelemre, meg akarjuk érteni azt amit hinni akarunk, vagy egy személyre, vagy egy jó érzésre. A hitünknek szakirodalmi nyelven autentikusnak, vagyis hitelesnek kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy a hitünk az elsősorban az Istenre és Isten kimondott szavára támaszkodik, magára szentírásra vagy amikor a szóról beszélek akkor az igére – Krisztusra is gondolhatok és természetesen kell hozzá a lélek, a szentlélek, hogy ezt megértsük.
Hiszen, hogyha csupán az eszemre támaszkodik a hitem, mindent meg akarok belőle pontosan érteni, akkor egy idő után rájövök arra, hogy hiábavaló a hitem, tiszta fölösleges, hagyjuk abba az egészet.
Ha egy személyre? Lehet az akár civil, vagy akár egyházi személy, egy idő után ez a személyre támaszkodó hit, ez meginog, össze fog omolni. Hiszen csalódok abba a személybe, nem úgy gondolkozik az a személy ahogy én szeretném, mást vár el tőlem, meginog a hitem.
Ha csupán pedig a jó érzésekre támaszkodik a hitem, hogy – jaj, amikor imádkozok, akkor valamilyen jó belsőséges érzés töltsön el és az olyan jó nekem -, vagy ha részt veszek valamilyen más vallásos gyakorlaton, hát akkor is jön a kiszáradás, jön az abbahagyás, a bele fáradás.
És a hitünk, az igazából a megpróbáltatásokba csiszolódik ki, megpróbáltatásba inkább nő a bizalom az istenibe.
Szoktuk mondani, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, azonban, ha közelebbről megnézzük akkor gyakran ott is vannak száraz foltok és rájövök arra, hogy ahelyett, hogy sóvárgok a szomszéd kertje után, inkább a sajátomat kezdjem el művelni, hogy az zöldüljön, az éljen, legyen benne élet.
És ilyen a hitem is. Nekem kell a hitemet erősítenem és ehhez szükség van megértésre, szükség van a jó barátra, szükség van az imára, de mindez Istenre támaszkodva, Szentháromságos egy Istenre és így fog az a hit megélni karácsony napjára, amely várja a szeretetet. A szeretet, az várattatja magát velem. Nem erőlteti rám magát, hanem várattatja magát. És igazából ebben az értelemben igy adventbe a várakozás azt is jelenti, hogy hiszek.
Hiszek Krisztusban, Isten egyszülött fiában, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, aki szenvedett, keresztre feszítették feltámadott és ül az Atyának a jobbján.
Ámen