Jézus Krisztus, Isten fia evangéliumának a kezdete. Krisztusban szeretett testvérek, amikor Márk megírja az ő evangéliumát, leírja, hogy megkezdi Jézus életének a leírását.
Tiszta fölösleges egy könyvnek odaírni az elejére, hogy kezdődik a könyv, hiszen hogyha egy könyvet a kezünkbe veszünk, akkor általában nem szokott lenni egy nulladik fejezet, ami arról szól, hogy most a következő fejezetben megkezdi az író az ő regényének a megírását. Ez a kezdet, ez arra a kezdetre utal, amivel maga a szentírás kezdődik “kezdetben Isten teremtette az eget és a földet”, arra a kezdetre, az a nyitány, az a valóság, hogy minden istenből származik. És erre utal Márk, hogy az evangéliumának az örömhírének a kezdete. Az a kezdet, amit Isten kimond, ami lett.
És ez az evangélium fog el kísérni bennünket a 2020-2021 egyházi évben. Emlékezzünk majd vissza évközi vasárnapokon, majd jövőbe, hogy Márk-nak az evangéliumát olvassuk, ő lesz a mi vezérünk.
Márk belevág a dolgok közepébe (in media res), mégpedig föl vezeti nagyon egyszerűen az Ó szövetségből Izajás jövendölésével – Íme elküldöm hírnökömet színed elé elő készítse utadat, készítsétek az Úr útját, utána mindjárt megjelenik a keresztelőnek az alakja, Jánosnak az alakja, a küldöttnek az alakja és utána Jézus Krisztus, egyből rátér Jézus Krisztusra. Jézus Krisztus az Isten fia evangéliumának a kezdete. Meg is jelöli, hogy kiről szól.
Ha végig olvassuk majd ezt az evangéliumot, a 15 fejezet 39-ik versében, következőket olvassuk: “Ez az ember valóban az Isten fia volt”. Márk leírja – Jézus Krisztus az Isten fia evangéliuma, és a százados amikor föl tekint a keresztre feszítettre, az átszúrtra, akkor egy hidat képez. És az evangéliumnak a valósága, az úgy szépen ez a két hitvallás között leépül és egy ívet képez.
Kedves testvérek, keresztelő alakja, ő maga akar vezetni a mai vasárnap és a következő héten bennünket. Keresztelő Jánosnak az alakja, központi szerepet játszik adventnek a lelkiségében és ő vezetni akar bennünket.
Kimegy a pusztába. Puszta – szakemberek szerint a Szentföldnek a pusztája, az a teljes csend. Sőt, régészek azt mondják, hogy akinek nincs kötél erős idegzete és nem tud mit kezdeni ezzel az őt körülvevő csenddel, hamar idegileg tönkremegy. Ez a puszta, a csendnek a helye és ez a csend aktív csend, beszédes csend. És erről a beszédes csendről számunkra a Klarisza nővérek tudnának még hitelesebben beszélni.
Mit jelen csendben élni? Ebben a csendben megszólal maga a bennünk levő isten, de olykor megszólal a kísértő is. A puszta, az a válaszfal, a bűnnek a földje, a kísértőnek a földje és az Isten országa, az ígéret földje között. Annyira kifejezi ezt az Egyiptomból való kivonulás, amit húsvétkor ünneplünk, mindig elhangzik, hogy Mózes kivezeti a népét Egyiptomból és vándorolnak a pusztán, ameddig megérkeznek az ígéret földjére. A puszta ez a hely, ahol találkozok önmagammal, találkozók a sértődöttségeimmel, az önimádatommal, a helytelen viszonyulásunk a dolgokhoz, személyekhez, és ugyanakkor találkozok az erényeimmel, találkozok az Istennel és az istenes életemmel. Ez a puszta, döntésre kényszerít engem. János kihívja az embereket a pusztába és az emberek ki is mennek hozzá.
Amikor leírja Márk, hogy Jánosnak teveszőrből készült ruhája van, meg sáskát eszik, meg vadmézet, ezt nem is annyira az aszkétikus életét akarja szemléltetni, hanem azt, hogy Jánosnak az alakja mindent levet, ami nem az Istenre utal már.
Jánosnak hármas küldetése van, három dologra figyelmeztet, az egyik az, hogy – aki utánam jön, hatalmasabb nálam; János tudja, hogy hol az ő helye a küldetésében, az üdvösség történetben. Ehhez biztos, hogy ezt föl ismerje, kellett a puszta, a magány, a csendes imádság, amikor Istennel van és ugyanúgy nekem is szükségem van erre, neked is szükséged van arra, hogy felismerd a helyes utat, a helyes viszonyokat a saját életünkbe. Ő nagyobb nálam, aki jön, sőt annyira nagy, hogy én mint isten szolga még a sarújának szíját sem vagyok méltó megoldani. És a harmadik dolog, hogy – én vízzel keresztelek, ő pedig szent lélekkel keresztel meg. Amikor befogadod azt a személyt aki szent lélekkel keresztel, akkor ő megváltoztatja az életünket. Aki befogadta, óhatatlanul változik az élete és csodálkozok – Hát tényleg? Megváltozott az enyém, meg a másiké is azért, mert befogadta Istent. És ilyen szempontból, azt hogy befogadjuk az üdvözítőt, az már nem magán ügy. Hiszen, ahogy az én életem nemcsak az én saját kis helyemet határozza meg, hanem a környezetemet is, ugyanígy az én istent befogadó életem, az hatással van a társadalomra. Hatással van a környezetemre, hatással van a nagy egészre. Ezért nem mintegy, hogy én hegyeket építek és völgyeket ások, közém és egy másik személy közé, vagy pedig ezeket a hegyeket próbálom elhordani, próbálom az elhordott hegyekkel a völgyeket föl tölteni, hogy az Istennek és az embernek és ezáltal önmagamnak is helyes viszonyokat építsek ki úgy az istenihez, az emberihez és a teremtett világhoz.
Urbán Erik OFM