Nagyméltóságú és főtisztelendő Érsek és Püspök atyák, főtisztelendő paptestvérek, kedves rendi testvéreim, gyászoló rokonok, Krisztusban szeretet testvérek!
Néhány hónapja elindított kezdeményezés gyümölcse, hogy többen a ferences testvérek közül a napi evangéliumi szakaszhoz rövid elmélkedést írunk beosztás szerint. A mai napra jómagam vagyok beosztva. Pár napja, amikor megláttam a beosztást, hogy a Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepére kell elmélkedést írnom, koránt sem gondoltam, hogy ez az elmélkedés ennyire sajátos lesz, és József atya, rendtartományunk nesztora, vagyis legidősebb tagja ravatala fölött fogom elmondani.
Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét – papi jelmondata volt József atyának; az a mondat, amely a mottója volt szerzetespapi életének. A mai ünnep evangéliumi szakasza a templom megtisztításáról szól. A mai ünnep kihívás számunkra: Krisztusra mint alapra építkezni, és környezetünkbe elvinni az örömhírt. Ezt tette, szolgálva. Ő maga mondotta gyémántmiséje alkalmából: „Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy a pap élete örömtelen, sivár lét. Testvéreim, aki Isten szolgálatára adja magát, arról az Úr gondoskodik, hogy az élete ne legyen sivár. Ennek megfelelően nekem is sok-sok öröm volt az életemben.” És ez így is van. Továbbá: „Mi is lehet a pap öröme? Amikor a hívek szeméből ráragyog a szeretet, a tisztelet, a megbecsülés; amikor Istenhez vezeti a keresztény közösséget; amikor hirdeti az igét, az evangéliumot; Isten üzenetét az embernek közvetíti; amikor gyóntat, áldoztat és szentségeket szolgáltat ki, az nemcsak az híveknek, hanem a papnak is kimondhatatlan nagy öröm” – mondotta.
Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét – ez egy szerelmi vallomás volt József atya részéről az Istenhez, mert hiszen azt a lakóházat szerette, ahol Isten lakozik. Azt a mennyei házat, amely az Ő dicsőségének otthona, és amelyben Ő részt akar adni. Isten megközelíthetetlen Fényben lakozik (1Tim 6,15), de mégis bevezeti az Ő szeretett választottait az Ő hajlékába. Azt akarja, hogy ott legyünk Vele. Jézus ugyanis a mennyben szüntelenül közbenjár értünk. Az Ő közbenjárásának az a szempontja, hogy ne vesszünk el, hanem eljuthassunk oda, ahol Ő van. Az életet ünnepeljük. Mindannyian, akik eljöttünk a végtisztességet megadni elhunyt testvérünknek, számtalan emléket őrzünk róla. Az érte felajánlott imán túl azért is gyűltünk össze, hogy hatalmas arcképet fessünk, amelyhez mindenki hozzáadhatja a saját testvéri, rokoni, baráti ecsetvonását. Egy életút, egy ferences hivatástörténet, egy méltósággal, hűséggel leélt papi élet bontakozik ki. Ha az emlékezést közösen végezzük, sokkal összetettebben találkozunk testvérünkkel, rokonunkkal, barátunkkal, mint ahogyan egyesével találkozni tudunk vele. Elkezdjük úgy látni őt, ahogyan Isten ismeri.
Az élet nem pusztul el a halálban, hanem kitágul. Ezt tapasztaltuk meg József atya halottas ágya körül, amikor imával kísértük az ő átmenetelét, majd azt a békét, amely akkor behálózott bennünket. Ami volt és van, az hirtelen kitárul és kitágul.
Hallottunk József atya elbeszéléseiben egy ifjúról, aki lelkesedéssel elindult a hivatása útján, amit ajándékba kapott, és el is fogadott. Majd a lelkesedés útjába állt a rendtartomány feloszlatása. Nem tört meg. Kereste a lehetőséget, hogy amit elkezdett, azt folytassa. Désen titkos teológián hallgatta a szükséges tantárgyakat, majd Márton Áron a püspöki palota kápolnájában társaival együtt pappá szentelte.
Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét – de ezen hajlékok immár nem Szék, Dés, Zágon vagy a Csíksomlyói Segítő Szűz szentélye, amelyekben odaadással, lelkesedéssel, türelemmel, bátorsággal szolgáltál, utóbbiban több mint fél évszázadon keresztül, nem is a kolostor belső kápolnája, ahol nap mint nap bemutattad a szentmisét és szívesen időztél. József atya, számodra ez a lakóház és szentély az, amelyet az Úr maga készített, ahol „Isten letöröl majd szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás és fájdalom sem lesz többé, mert a korábbi világ elmúlik” (Jel 21,4).
„Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét – Isten háza az Egyház; Isten házának ékessége a jókban, a szentekben van; házadnak ezt az ékességét szeretem” – mondja Szent Ágoston. Szeretted az Úr házának ékességét, azaz mindazokat szeretted, akik Isten dicsőségét keresik.
Gyakran emlegette, amikor a szerzetesjelölteknek órát tartott és lelki gazdagságából gazdagított: „Tegyünk mindent Isten nagyobb dicsőségére, a Szűzanya tiszteletére”. Egészen magáévá tette azt a szentferenci gondolatot, hogy minden jó a Legfőbb Jótól származik, vagyis az Istentől, amit neki kell visszaadni.
A visszaadás, a megköszönés a tettekben mutatkozik meg, a lelkületben, a tenni akarásban. Nehéz lenne tételesen felsorolni e jókat, szépeket, ízeket és színeket, amelyekkel ő gazdagította a világot; elegendő, ha maga az Úr tudja. Mozaikkockák megvilágításában látjuk: házfőnök, templomigazgató, a kolostor és a kegyhely történetírója. Nagyban hozzájárult a csíksomlyói pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú újraszervezéséhez az 1990-es éveket követően. A Csíksomlyói Segítő Szűz tiszteletére több éneket szerzett, valamint több búcsús énekhez írt orgonakíséretet, számos írása jelent meg a kegyhellyel kapcsolatosan, amelyek végül a „Csíksomlyói mozaik” című kötetben jelentek meg. Utazásai során, amikor lehetősége volt elzarándokolni egy-egy kegyhelyre, azt ott tapasztaltakból igyekezett átültetni helyi sajátosságokkal ötvözve a somlyói kegyhelyre is. Így született a sokak által kedvelt „El jöttünk hozzád, Szűzanyánk” kezdetű ének. Haladt a korral, kihasználva a technika és internet adta lehetőségeket is, idősen is arra törekedet, hogy akik nem tudnak ellátogatni Csíksomlyóra, azok is tájékoztatást kapjanak a kegyhelyről, kegyszoborról, búcsújárásról, helyi kultúráról, személyes élményekről. Ezért mondott igent a számtalan interjúfelkérésre, amelyek írásban, hanganyagban, videóformában megjelentek.
Józsi atya, azzal a nemes szándékkal tetted mindezt, hogy a csíksomlyói kegyhelyet minél több oldalról bemutassad. Köszönjük neked!
Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét. – Idős korában sokak által keresett gyóntató és lelkivezető volt, erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén. Gyakran mondogatta, időm van bőségesen, amíg erőm engedi, teszem. Meghallgatott, vigasztalt, lelkileg gazdagított, feloldozott.
Mozaikkockák, ecsetvonások, képek – amelyekből összeáll a nagy egész. Rainer Maria Rilke azt írja: „Életünk találkozások és búcsúzások egymásba fonódása. Olyanok vagyunk, mint aki épp útra kél…. úgy élünk mi, örökös búcsúzásban”.
József atya, a veled való találkozások sorozata után most jön a búcsúzás pillanata. Búcsúzunk az embertől, akit az Isten nekünk ajándékozott, aki emberségével, igényességével példát mutatott; a rendtárstól, aki a közösség formálója volt, igazi jó kedélyű, vidám ferences szerzetes; a kegyhellyel eggyé vált ferences áldozópaptól – szolgálata által gazdagodott a kegyhely, amely örökségből mi is gazdagodunk; a lelkivezetőtől, aki egyengette mások útját az Istenhez és egymáshoz.
Vallotta: „Az Isten parancsa, akarata szerinti élet, az egyházzal való kapcsolattartás. És fontos betartani az isteni törvényeket, mert akkor nem tévedünk el a földön sem, de még a mennybe is bejutunk! Mert ahogy Jézus mondja, aki hisz, üdvözül. Nem mondja, hogy aki nem vétkezik, üdvözül! Ő tudta jól, hogy vétkeznek az emberek. De aki hisz, s a hit szerint él, tehát gyakorolja a jót is, de a bűnbánatot is, az üdvözül”. Búcsúzunk rendtartományunk legidősebb szerzetesétől, aki hivatástudattal élve megszentelődött e szent helyen, Csíksomlyón.
A tizenharmadik csillagot a Szűzanyától várom – mondotta egy alkalommal, amikor arról mesélt, hogy hogyan újította fel a Csíksomlyói Segítő Szűz feje körül található csillagkoszorút. Azért imádkozunk, hogy csillag légy a szentek társaságában, mindörökké énekelve: „Uram, szeretem házad ékességét és dicsőséged lakóhelyét.” (Zsolt 26,8)
Csíksomlyó, 2020. november 9.
Fr. Urbán Erik OFM
A Csíksomlyó Élő közvetitése:
Képgalléria: