Az első háromszéki iskolaalapítóra emlékeztek szeptember 6-án, Esztelneken, ahol Nagy Mózes emlékének szobrot is avattak. 340 évvel ezelőtt alapította Nagy Mózes szülőfalujában azt az iskolát, amelyet majd később, 1696-ban Kézdivásárhelyre költöztetett.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Urbán Erik OFM, az erdélyi ferencesek tartományfőnke volt. Nagy Mózes mellszobrát a templom, az iskola és a ferences zárda közötti téren helyezték el, a mellszobor alkotója Tódor Előd képzőművész. A szoboravatáson számos világi méltóság is részt vett. Urbán Erik OFM a szoboravatást megelőző szentbeszédében az évközi 23. vasárnapi evangéliumi szakaszból kiindulva a közösség tagjai közötti egységről, a szeretetről, a harmóniáról beszélt. Arról, ami Nagy Mózes életével is egybecseng. Nagy Mózes 1630 előtt született Esztelneken, Kolozsváron, majd Nagyszombaton és végül Bécsben tanult, a híres Pázmáneum növendékeként. Bécsben szentelték pappá 1662-ben, majd felszentelése után

12 éven keresztül Vasváron és Kanizsán tevékenykedett, huszonöt falu lelkigondozását látta el. 1674-ben jött vissza Erdélybe, ahol Esztelnek, Lemhény, Nyújtód és Bereck plébánosa lett. Ezenkívül ellátta Szentkatolnát, Hatolykát, Imecsfalvát, Petőfalvát, Zabolát, Kőröspatakot, Illyefalvát és Zágont is. 1683-ban Baróton lett plébános. 1680-ban Esztelneken, a birtokán iskolát alapított, ezt telepítette 1696-ban Kantára, ahova a moldvai minoritákat hívta meg tanítani.

Ünnepi szentmise elmélkedése:

Krisztusban szeretett testvéreim évközi 23. vasárnapot ünnepeljük, itt Esztelneken sajátos a szentmise, hiszen Nagy Mózes atya emlékmisét mutatunk be, illetve a szentmise után leleplezésre kerül az ő köztéri szobra, aki a falunak a szülötte, illetve a ferenceseknek a letelepítője és iskolaalapító, népmisszionárius. Szent Ferenc atyánk arra bíztat bennünket, hogy amikor akár szentek, akár példaképekre tekintünk ne csak az ő erényeiket, életpéldájukra tekintsünk, hanem mi is váltsuk tettekre azt amire, a jó Isten nekünk hivatást adott, amivel megbízott bennünket. Így fogunk annyit érni az Isten szemében amennyit, nem többet és nem is kevesebbet. Mondom nektek, ha ketten közületek egyetértenek itt a földön és úgy kérik megkapják mennyei Atyámtól, ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben ott vagyok köztük.

Kedves Szilveszter testvér! Tisztelt népünk elöljárói! Krisztusban szeretett testvérek!

Gyakran alkalmazzuk közmondásként, hogy közösségben sokkal jobb, jobban halad a munka, közösségben jobb az ember étvágya, egyszóval azt fejezi ki, hogy az ember hosszú ideig nem szeret egyedül lenni. Mai evangéliumi szakaszból vett idézet látszólag első olvasásra a közösségi imát ajánlja, azonban hogyha többször elolvassuk ezt a szentírási szakaszt, valójában a testvéri egyetértést szorgalmazza. Ha itt a földön két vagy több ember egyetért egymással az akadályaikat nehézségeiket könnyebben meg tudják oldani, de nemcsak, hanem a közös álmainkat is meg tudják valósítani. Miért? Mert a mennyekben lakó Isten együttműködik velük tevékenységük sikerének érdekében. E szentírási szakasz a közösség tagjai között szeretetet, a közösség tagjai között meglévő és növekvő szeretetet, egységet sürgeti mert ez nemcsak a közösségnek a harmóniáját szolgálja, hanem azt is, hogy Isten jobban meghallgatja kérdéseinket. Ha ketten közületek, legalább ketten, ez a legkisebb, legminimálisabb létszám, hogy már közösségről beszélhessünk, de Jézusnak nem annyira a hívek száma számít, hogy többen legyenek, hanem az a fontos, hogy amit megtenni készülnek, abban egyetértsenek. Jézus egységre és az egymásrautaltságra teszi a hangsúlyt, arra, hogy legyenek egymásra hangolva. Chiara Lubich a fokoláre mozgalom megalapítója mondotta: természetesen meg kell egyeznünk abban, amit kérünk, de ennél többről van szó, kérésünknek a szívek összhangjára kell támaszkodni. Jézus azt állítja, hogy a személyek közötti kölcsönös szeretet a feltétele annak, hogy megkapjuk, amit kérünk. Hiszen a közösségben végzett imádság az már letisztultabb, ez az imádság már a közösség javát akarja, nem csupán önző, egyéni kéréseinket fogalmazzuk meg, hanem olyant, ami a közösséget építi és a közösséget építette, a közösséget szolgálta Nagy Mózes atya is, aki a háromszéki úgynevezett szentföld részének, Esztelneknek a szülötte. Miután a szükséges tanulmányokat elvégezte pappá szentelték. A papszentelésben pedig megbízott lett arra, hogy Ura szavait kimondja: Ez az én testem és a kenyér az ő testévé válik, hangszálait az élő Isten használja fel, hogy irgalmát közvetítse és kimondja én feloldozlak téged bűneidből, az Úr küldte, hogy az Ő üzenetét adja tovább. Aki titeket hallgat, engem hallgat – mondja az úr, hiszen a szónokláshoz nem csak alapos képzettsége volt meg, de adottsága és lelkisége is megvolt. Mély vágya volt, hogy a katolikus egyházat terjessze és a papság létszámát növelje. Kiváló hitszónok és igen határozott egyéniség, hiszen lelki támaszt és iskolát akar nyújtani népének. Nagy Mózes atya hivatása olyanná válik, mint egy benső motor. Ez a motor pedig erővé lesz benne, amely mozgatja őt. Növekszik benne napról-napra és egyre jobban betölti. Az ő mély hivatástudata vezette őt, öröm forrásává válik a hivatása, élet és szenvedély lesz benne. A hivatása minden képességét megmozgatja, egész végig szolgálatba állítja. Ahol ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik megkapják mennyei Atyámtól. Nagy Mózes atya is nem egyedül akarja szolgálni az ő népét, hanem szövetségest keres és a szövetségeseit azt a ferencesekben találja. A helyi nép lelki megerősítésére Esztelneken letelepíti őket és iskolát alapít. Iskolát alapít, hogy a tanuló ifjúság képezhesse magát. Érzi és tudja és ezért mindent megtesz, hogy népének amelyből származott lelki és kulturális táplálékot tudjon adni. A lélek számára az Istenbe vetett él hit, a társadalmi kulturális azonosságtudat olyan szükséglet, mint a testnek a kenyér. Nagy Mózes atya ezt megértette. Megrendítő szavakkal emlékezik meg róla egy kortárs ferences: „ez a pap – mármint Nagy Mózes – a nagy paphiány miatt körbejárta a falvakat,ahol prédikált, hitoktatott, kiszolgáltatta a szentségeket. Ő a szegények atyja és védelmezője, a nyomorgók segítője, vallásos és tiszta lelkű volt, Mózes atya valóban élt és élni fog mibennünk, mert példája ma is jó tettekre lelkesít, ma is éppen követői által tesz még több jót, mint amit életében cselekedet.”

Krisztusban szeretet testvérek! A múltunknak az emlékezete nélkül jövőnk se lehet, eleink tisztelete nélkül nincs perspektíva, nincsen fejlődés. A gyermeknek joga van tanulni, joga van tudni, hogy kik voltak a felmenői, felnőtteknek kötelességük elmondani, hogy az utódok honnan származnak. Miért? Hogy gyökereikben, hovatartozásukban megerősödjenek, hiszen a gyökereiknek a megismerése saját identitásunk megőrzésében felbecsülhetetlen. A múltból kell meríteni bizalmat, a jövőbe nézve. Kedves testvérek gyakran látni fogjátok Nagy Mózes atya köztéri szobrát és ilyenkor mindig emlékezzetek arra és emlékezni kell arra az ajándékra, amelyet Isten adott e községnek az ő szülötte Nagy Mózes atyán keresztül és gyakran gondoljunk arra is, hogy a mi feladatunk folytatni a megkezdett művet. Meséljetek mindig az újabb nemzedéknek ki volt az, akit a szobor ábrázol, mert az ő példája, az ő hivatástudata az erőt fog adni, hiszen hallottuk: Mondom nektek, ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik megkapják mennyei Atyámtól, ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben ott vagyok köztük. Ámen.

Képriport: