Advent II. – Péntek: Mt 11, 16-19
Ha visszaemlékezünk gyermekkorunkra, mindjárt könnyebb lesz megértenünk Jézus hasonlatát, amelyet a végén ő maga magyaráz meg. A gyerekek játék közben gyakran játsszák el amit a felnőttektől látnak: egyesek furulyáznak, mások táncolnak, lakodalmat vagy temetést, vigalmat és szomorú helyzeteket jelenítenek meg. Egy csoportban azonban nagyon gyakran vannak ünneprontók (játékrontók), mert ellenszegülnek mindennemű játékfelhívásnak. Keresztelő János bűnbánatra, megtérésre szólító felhívására nem mindenki válaszolt, ugyanakkor a Bárány menyegzőjére sem tört ki mindenki ujjongásban. Támadják mindkét személy magatartását kortársai. „Az Isten bölcsességét azonban tettei igazolták” – Isten teremtő és üdvözítő tevékenységét személyesíti meg, vagyis az Atya igazolja János és Jézus magatartását és tetteit, minden ellenkezés ellenére a megváltás célba jut. Sokszor vagyunk mi is elégedetlenek az életünkkel, nem vagyunk megelégedve a dolgok menetével, „a pohár csak félig van tele”, vagyis nem tudunk örülni annak amit Istentől kapunk ajándékba. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni Istenre, mint aki nem tudja a dolgát, mert ha az ő helyébe lennénk akkor megszüntetnénk a háborúkat, az emberek kizsákmányolását, a szegénységet, az emberiség ellen elkövetett bűnöket, stb.
De ilyenkor csupán emberi bölcselkedéssel gondolkodunk és nem engedjük, hogy Isten bölcsessége működjön bennünk. Pál apostol arra kéri a korintusiakat, hogy a korábban megszerzett bölcsességüket adják fel, hogy képesek legyenek helyébe megkapni a Lelket, aki bevezeti őket a titok meglátásba. Hittel és bizalommal élve új dimenziót tapasztalunk meg, amely hétköznapi feladatainkra is hatással van. A mai nap imára kulcsolt kézzel tekintsünk az életünkre, azokra a dolgokra, helyzetekre amikor sikeres volt, de azokra is amikor a kitűzött vagy elfogadható célt nem teljesítettük és a siker ellentéteként értelmezhettük. Imára kulcsolt kézzel fogjuk megtapasztalni a „Bölcsességet”, amely tetteitől nyer igazolást.
Urbán Erik OFM