Advent I. – Péntek: Mt 9, 27-31
Roppant ötletes kezdeményezés volt néhány éve itt Csíkszeredában, hogy városunk nevezetes épületeinek elkészítették a pontos makettjeit, hogy a gyengén látók és a vakok kitapogatva fogalmakat alkossanak róluk. Látássérült testvéreinknek segíthetünk különféle módszerekkel, hogy minél nagyobb részt teret megtapasztalhassanak a világunkból, azonban a vak ember fizikai értelemben beszűkített világban él. A vakság bezártságot, leszűkültséget jelent, az egészből egy részt tapasztalnak meg Jézus ebből a korlátoltságból szabadítja meg az evangéliumban szereplő két embert. Elgondolkodtatóak Jézus szavai: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni ezt?” A csoda, a rendkívüli dolog amely megtörténik az életünkben elvezett a hithez, de mindenek előtt a hitet feltételezi. Itt a csíksomlyói kegyhelyen is a fogadalmi tárgyak és a márványtáblák a Kegyszobor körül hitet erősítenek, de mindenekelőtt a zarándokok mély hitéről, bizalomáról, imájáról, áldozatáról tanúskodnak. Elfogadni az szentháromságos egy Isten tervét, és személyes előnyök keresése nélkül elkötelezem magam megvalósítása mellett. Hit kapcsolat egy személlyel, akinek tanítását beleviszem a történelembe, hogy még inkább megvalósulhasson Isten Országa. Ezért kell megszabadulni a lelki vakságtól, hogy már ne önmagunknak éljünk, hanem őérte, aki meghalt és feltámadt értünk, aki hozzánk is így szól: „legyen a hitetek szerint”.