Advent I. – Csütörtök: Mt 7, 21.24-27
A király megkérdezte három bölcs tanácsadóját: Mi a legborzasztóbb a világon? Egyik azt mondta a szegénység, másik azt válaszolta a betegség, a harmadik pedig így szólt: a legborzasztóbb a világon ha életünk végén rájövünk arra, hogy elrontottuk az életünket. Ez úgy is mondhatnánk, hogy nem tettük meg mennyei Atyánk akaratát, vagyis nem működtem együtt önmagam és felebarátom üdvösségének a valóra váltásában. Ez az akarat kiterjed a hétköznapi cselekedeteimre is. Nem elég gondolatban haladni az úton, hanem a sziklára építve tevékeny, munkás, elkötelezett életet követel tőlem. Nem elég azt mondogatni „Uram, Uram…”, a törvényeknek való engedelmesség, a szertartások pontos végzése lelketlenül megannyi veszélyt is rejt magában, hiszen egy idő után azt a látszatot kelti, azzal az érzéssel tölt el, hogy elegendő vagyok önmagamnak. A törvény megmutatja az utat és megtanít rajta járni. Viszont Isten felé haladásunkat akarnunk kell, Isten akaratának a megtétele szeretetet feltételez. Az Isten törvénye iránti engedelmességnek át kell adnia helyét az Isten iránti tiszta szeretetnek. Ebben az értelemben érthető Szent Ágoston szavai: „Szeress és tégy amit akarsz”, mert aki szeret az nem bántja meg, nem okoz fájdalmat a szeretet személynek. Tiszta szeretetté kell változnunk és ebben segít bennünket az Istentől kapott lélek, amelyet fogantatásunk pillanatában belénk lehelt. Így együttműködve Istennel életünk Isten kezéből Isten kezébe érkezik.
Urbán Erik OFM