A Kájoni év margójára

„A nagy ferences krónikás, Halász-Lonsteiner Leonárd, aki egy évszázaddal Kájoni János után élt – kinek születésének 390. évfordulóját illő módon emlékévvel üljük meg -, valamelyik kéziratos könyvében felpanaszolja, hogy az erdélyi ferencesek sokat és nagyot alkottak, de nem írták le ezeket. Hatalmasat dolgoztak, de maguknak emléket nem állítottak. A mulasztás nem annyira az ő hátrányuk, mint a mi kárunk. (…)
​Kájonit azonban saját kora, a XVII. század, jól ismerte, s eléggé meg is becsülte. Közvetlen szellemi utódai, a XVIII. század ferencesei hálával és megbecsüléssel emlékeztek rá. Ahogy elindult a történelemkutatás gyors üteme, és a mindenre kiterjedő tudományosság lázas munkája, Kájoni munkássága után is kutatni kezdtek. Először irodalmi működése került megvilágításra, majd a zenei kutatásának kiértékelése és feldolgozása áll előtérben. Úgy látszik, hogy teljes életelevenségre jut ismét velünk. Ez bizonyossága az ő nagyságának.” – olvassuk Benedek Fidél ferences atya, történész, tartományfőnök emlékezésében Kájoni Jánosról.
​A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a 2019-es évet a Hivatások éveként hirdették meg. Kájoni Jánosra úgy emlékezünk, mint ferences pap, csíki főnök, rendtartományfőnök, orgonista és orgonaépítő, híres ének- és zeneszerző, kántornevelő, író, tudós, kolostorépítő, nyomdaalapító, missziósfőnök, erdélyi apostoli helynök, választott püspök. Végigtekintve az életét összességében egy magasívű, tiszteséggel megélt életút, maradandó gyümölcsöket termő, gazdag élethívatás rajzolódik ki.
A hivatás elsősorban olyan, mint egy álom, beleéli magát a személy. Fantáziál: „mi lenne ha én is az Evangélium hirdetője lennék, el tudnám magam képzelni akár így is”. Játszik a gondolattal. Valami vonzó benne, valamiért érdekes. Kájoni János 1629-ben valószínűleg a kalotaszegi Jegenyén született. Családja a Szolnok-Doboka megyei Kiskájonból származik. Szülei kisnemesek lehettek. Judit nevű húga Rácz István csíkszeredai nemes, a somlyói ferencesek jótevőjének és szindikusának a felesége volt. Iskoláit a kolozsvári jezsuita atyáknál kezdhette és Csíksomlyón folytatta.
A hivatás olyanná válhat, mint a szerelem. Felismeri, hogy Aki hív, az szereti a meghívottat, és hívása a meghívó iránti szeretetből fakad. Ő nem tartott vissza magának semmit, a kereszten nincstelen lett érette. Amikor ezt megtapasztalja a meghívott, akkor már nem lázadozik, csak csodálkozik. Tényleg engem hívsz? Kájoni megértette, hogy az Úr hívja, Csíksomlyón nyert felvételt a Ferencrendbe. A derék ifjú jó kezekbe kerül. Somlyai Miklós ferences atya, a csíksomlyói kolostor házfőnöke, a kolostor újjáépítője lett az újoncmestere, aki a regula követésére, a ferences életre, lelkiségre tanította őt. Hamar felismerte növendékében a lelki és szellemi nagyság jeleit. „Legkiválóbb tehetségekkel megáldott, felettébb tevékeny férfiú és örök emlékezetre méltó!” – így vall róla Somlyai Miklós. A mester nem tévedett. Az újoncév leteltével fogadalmat tett Csíksomlyón 1649. szeptember 14-én. Tanulmányaiban való tökéletesedésre Nagyszombatba küldték, ahol a Ferences Teológián tényleg a tudományokban, különösen a zene- és énekszerzésben nagy haladásra tett szert. Ezután, 1655-ben pappá szentelték. A csíksomlyói rendházban kezdte papi működését, majd Mikházán és Szárhegyen is teljesített szolgálatot, ahol éppen szükség volt rá.
Kájoni tudta, hogy a hivatás olyan, mint a futball. Egy csapatjáték részese lesz a ferenceseknél, ahol meg kell tanulnia passzolni, csapatjátékban játszani, odafigyelni a többi testvérre is, egymásért is küzdeni, mert csak együtt nyerhetjük meg a játékot. Az Ország eljövetelén közösen dolgozunk. A nagyok együtt játszottak. Testvéred gólja a te gólod is, úgy örülsz, mintha te rúgtad volna. Lesznek nagyszerű csapattársai. Jegenyei Ferenc, aki az őrség egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát, akiből okos, komoly ember, tudós lett. A nagydiák Kájoni látta baráti mesterét papnövendékként, papi méltóságban, dicséretes működésében, akinek példáján fellelkesülve lépett be a ferencrendbe. Itt kell megemlítenünk egykori nevelőjét, Somlyai Miklóst, aki Kájoninak örökre barátja maradt, sokat dolgoztak együtt a kolostorban és a templom szépítésén, a régi orgona vásárlásán. A csapattársak között találjuk Damokos Kázmér ferences atyát, akivel együtt kezdik el újjáépíteni az 1661-es tatárbetörés után a csíksomlyói templomot és kolostort. Damokos Kázmér 1654-től a ferences kusztódia (őrség) előljárója, Kájoni ez időben tanácsadója, miután pedig Kázmért püspökké szentelték, Kájonival együtt munkálkodtak azon, hogy a helyi részegyházban a hitet megszilárdítsák. Csíktaplocai P. Görög István, csíki házfőnök, hitvédő misszionárius, a Székelyföld apostola, a somlyói iskola építője, bakói püspöki helytartó, Moldva apostoli helynöke. Hordozták egymást imában és együttműködtek a szolgálatban.
Kájoninak a hivatása olyanná válik, mint egy benső motor. Erővé lesz benne, amely mozgatja őt. Növekszik benne napról napra és egyre jobban betölti. A hivatása vezette, öröme forrásává válik, élet és szenvedély lesz benne. A hivatása minden képességét megmozgatja, egész lényét szolgálatába állítja. Munkabírása, értelme, szíve mind erre összpontosulnak. Lázas munkába kezd egészen fiatalon, amelyet csak halála szakít meg. Gyümölcsözően tevékenykedik: mint fiatal beosztott szerzetespap Csíksomlyón, házfőnöki tisztségben szolgál Mikházán, Szárhegyen és Csíksomlyón. 1675-1678 között rendtartományfőnök, ugyanebben az időszakban missziósfőnök, kinevezett püspök. Mindeközben kutat, gyűjt, mint jártas tudós és szakértő. Szorgos munkájának a gyümölcse máig fennmaradt kötetekben mutatkozik meg számunkra. Ezekből a legfontosabbak: a Hymnarium, kéziratos latin–magyar versgyűjtemény; a kusztódia története, a Fekete könyv; a Hortulus Devotionis, Kájoni János imádságos könyve, öröknaptárral, kalendáriummal és naptári versekkel; az 1634–1671 között keletkezett nagy zenei antológia, a Kájoni-kódex. Az Organo–Missalét 1667–ben, mikházi gvárdiánsága idején írta Kájoni és a mise- ordinárium tételeit, valamint a liturgiához kötődő litániákat és Mária–antifonákat foglalja magában, néhány egyéb alkalmi tétellel együtt. A Sacri Concentus címet viselő, 1669 folyamán, ugyancsak Mikházán keletkezett kézirata kizárólag motettákat tartalmaz. Magyar nyelvű fűveskönyvet, herbáriumot is szerkesztett.
De nem csak zenét gyűjt és ír, hanem orgonákat épít, és mint a betű és az írás embere nélkülözhetetlennek tartotta egy nyomda létrehozását, amelyet 1675 nyarán meg is alapított az Apostoli Misszió és az erdélyi katolikusok szükségletére.

Szerzetespapként számára a hivatás olyan, mint egy mély barátság. A papszentelésben megbízott lett, hogy Ura szavait kimondja: „Ez az én testem” és a kenyér az Ő testévé válik. Hangszálait az élő Isten használja fel, hogy irgalmát közvetítse és kimondja: „én feloldozlak téged bűneidből”. Az Úr küldte, hogy az Ő üzenetét adja tovább: „Aki titeket hallhat, engem hallgat”. A szónokláshoz nemcsak alapos képzése, adottsága és lelkisége volt, hanem igazi misszionáriusként tevékenykedett. Kéziratos prédikációskönyvére rendtársai tisztelettel és elismeréssel emlékeznek. Kájoni egyben buzgó hitterjesztő és tudós hitvédő, személyi vonzása óriási, aki idejét hasznos ájtatosságokban tölti, és sokat imádkozik. Lelkisége meghatotta Dankó Józsefet is, aki tanulmányozta és kiadta himnuszait. Így nyilatkozik: „Kájoni az imádságnak élt, lényét az okosság uralta, az áhítat művelésében is fogyhatatlannak bizonyult”.

Ki-kivillan belőle a nagy ember sugárzása, átlagon felüli az egyénisége, korának polihisztora. Kájoni úgy áll előttünk, mint a teljes kiforrottság és egy szép élet példája. Benedek Fidél szerint mindezt három tényező alakította ki: az Istentől kapott adottsága, vagyis a kegyelem. Ezt felismerve, vasszorgalommal fejlesztette magában a fejlődés elérhető magas fokáig. Betetőzte hivatásának való teljes odaadás. Ez pedig nem más, mint maga a jellem.

Kájoni János méltó lett arra, hogy születésének 390. évfordulóját emlékévvel üljük meg. Ezen emlékév tegye élővé Kájoni alakját, jellemét, lelkiségét, munkásságát számunkra, de ugyanakkor biztosítson lehetőséget a Kájonit kutató szakembereknek, hogy tovább kutassák örökségét a Gyulafehérvári Főegyházmegye, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról nevezett Rendtartomány, nemzetünk és Minden Kájonit szerető, jóakaratú ember javára.
​Az Erdélyi Mária Rádióban néhány évvel ezelőtt egy adássorozatban mutattam be egykori rendtársamat. Találkoztam egy olyan személlyel, aki a műsort hallgatta, így szólt hozzám: „Ez a szerzetes pap miért nem szent?”. Ez a személy megértette Kájonit.
Megköszönjük a fölséges és dicsőséges Istennek, Szeráfi Szent Ferenc atyánknak hogy megajándékozta egyházunkat, rendtartományunkat, nemzetünket Kájoni Jánossal. Ő édes hazájának akart szolgálni és másoknak is alkalmatosságot adni munkájával, hogy akadálytalanul dicsérhessenek Téged. Engedd felismernünk, hogy milyen terveid vannak velünk, és mutasd meg nekünk is hivatásunkat. Mutasd meg nekünk is, hogy hol tudnánk legjobban használni erőinket, s hogyan tudnánk Téged legjobban szolgálni, hogy egész életünk Téged dicsőítsen. Ámen

Urbán Erik OFM