Szeptember 10-én számos templomban Veni Sancte tanévnyitó szentmiséket tartottak. Imádságos szeretettel készülve az új hosszú tanévre, hogy az ne fárasztó, hanem eredményes, örömteli legyen és Isten áldása kísérje.
A csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában is minden évben van tanévnyitó szentmise, amelyen jómagam is részt vettem, a fiatalokkal és tanárokkal együtt imádkoztam. Arra gondoltam, hogy mit tudok én a fiatal Jézusról. A Szentírás nem sokat közöl Jézus ifjúságáról, de a Lukács evangélium mégis egy igen súlyos mondatot elárul ezen évekről: „növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52).
Vagyis: Jézus növekedett bölcsességben – ez az értelmi vagy intellektuális fejlődés. / Jézus növekedett korban – ez a fizikai fejlődés. / Jézus növekedett Isten előtt való kedvességben – ez a szellemi fejlődés. / Jézus növekedett emberek előtt való kedvességben – ez a szociális fejlődés.
Négy olyan fejlődési terület, ahol egyensúlyban kell növekednünk a világi tudományokban és vele arányosan a hitben is, és ebben kell segítenünk fiataljainkat is, mindannyiunknak életállapotunknak, hivatásunknak, életformánknak megfelelően. Egyre több tanult ember ismeri fel nagy alázatosan, hogy miközben bizonyos tudományokban előrehaladt, hitében gyermekcipőben jár, olyan mintha egyik lába hosszabb lenne. Felellősek vagyunk önmagunkért és ránk bízottakért is. Nevelni önmagamat és tanítani azokat, akiket a Jóisten ránk bízott. Hiszen mindannyian a családban nőttünk fel, mindannyian a családban tanultuk meg a legalapvetőbb kapcsolatteremtést, a beszélgetést, a kommunikációt, a viselkedési formákat, azt, hogy hogyan lépjünk kapcsolatba az emberekkel. A szülök és a testvérek közösségében tanulja meg a gyermek szeretni az embereket, mert nagy ajándék a gyermek számára, hogyha jó példát lát. Példát első sorban arra, hogy a szülők hogyan szeretik egymást, hogyan viselkednek a családban, hogyan viselkednek a rokonokkal szemben, a szomszédokkal, vagy éppenséggel hogyan élik meg a munkahelyi kapcsolataikat. Merthogy a Jóisten milyen családot akar? Olyan családot, ahol a hűség az érték, alapvető érték, ahol a gyermek mind a két szülőtől szeretve van, ahol az apa és az anya egyszerre tekint rá a gyermekére felelősségteljes szülői szeretettel. Isten olyan családot akar, ahol a gyermekek nemcsak tárgyiasult dolgokban kapnak meg mindent. Olyant akar, ahol őróla is szó esik, ahol a legszükségesebbek mellett mindent betölt a mennyei atya jelenléte, ahol beszélnek Istenről és beszélnek az Istennel, vagyis közösen imádkoznak. Isten nem olyan családot akar, ahol a szülők egyáltalán, vagy ritkán beszélnek egymással és gyermekeikkel, vagy a gyermekeik a szüleikkel, mert Isten szeret beszélgetni velünk, és szereti, ha az emberek is beszélgetnek egymással. Olyan családot akar, ahol a megpróbáltatásokat úgy fogadják, mint Istennek a próbakövét – minden kő, amelyben megbotlunk életünk útján (akár egyénileg, akár közösségileg járjuk azt), az nem véletlen, hanem a mi lelki fejlődésünket és a kiteljesedésünket szolgálja. Merthogy az ilyen társadalomban, az ilyen egyházközségben, az ilyen családokban helye van a szeretetnek, a békének, a megértésnek, helye van a gyermeknek, helye van a hiteles társi szeretetnek, helye van az idősnek, a betegnek, a szenvedőnek. Ahogy az Úr Jézus mondja: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” /Mt 25,31–46/.
De nem mehetünk el szótlanul amellett sem, hogy elsősorban a családban tanulja meg a gyermek a hitet, ott lesi el, fogja fel, hogy hit a Jóistennek az ajándéka, azonban rajtunk keresztül is a Jóisten továbbadja a hitet. Gondoljunk csak egy egyszerű példára: a gyermek látja a keresztet a falon, vagy éppen itt a templomban, és megkérdezi: „Édesanyám, édesapám, ki az a bácsi ott a kereszten? Miért van ő a családi háznak a falán, a szobánknak a falán, miért van a templomban, miért van ott a kereszt?” És egyszerű szavakkal el lehet mondani, hogy az emberek megölték Krisztust, az Isten fiát, aki értünk szeretetből megtestesült, emberré lett, osztozott a mi sorsunkban, de harmadnapra feltámadt, hiszen ilyenkor Szent Pál szavait idézzük egyszerűbben: „Elsősorban azt hagyom rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért amint az írás mondja. Eltemették és harmadnapra feltámadt. (…) ugyanezt hirdetjük, és ezért lettetek hívőkké.” /1Kor, 15,3–4,11/
Hitünknek a gyökere a húsvéti titok, ezért beszéljetek gyermekeiteknek az Istenről, beszéljetek nagyon sokat Istennel, Jézus Krisztussal, a Boldogságos Szűzanyával Jézus Krisztusról, a Boldogságos Szűzanyáról, mert mindannyian érezzük, hogy mit kell tenni, és ezt a hitet majd az egyházközségnek a plébánosa továbbvezeti.
Maguk a szülők mondták el, hogy milyen szép az, hogy amit ők otthon már nem tudnak megtanítani, azt rábízzák az egyházközség vezetőjére, a plébánosra, hogy ő tanítsa tovább a hitben – beszéljen nekik a Jóistenről, és beszélgessenek együtt ők is a Jóistennel.
Kép: www.riforma.it
A cikk nyomtatásban a Hargita Népe napilap 2018. 09. 13-i számában jelent meg.