Vallani a szerzetesi életemről, hivatásomról… No, ez igazán emberléptékű feladat. Kamaszként valami szilárdat, biztosat kerestem, ami betölt. Mély bizonyosságot, amely az öröm érzetével tölt el. Assisi Szent Ferenc életrajzát olvasva, egyszerűen belül, mélyen éreztem: „Én is így akarok élni”. Ma sem értem ésszel, hogyan fogta ott és akkor Jézus a kezemet, de hiszem, hogy fogta és vezetett, szép lassan nyíltak a kapuk, enyhültek a szívek a választásom előtt. Természetesen voltak napok, amikor nem éreztem teljességgel a kézfogást. Bíztam benne, ellenben bizonyosságra vágytam, amit egy márciusi csütörtök este éreztem meg a Székezegyházban, amikor társaimmal együtt Előtte térdepeltem. Mély béke töltött el, öröm volt az arcomon. Osztálytársaim a Szentségimádás végén meg is kérdezték, hogy mi történt, megváltoztam az ima alatt. Válaszomat boldogan mondtam el, tudom, hogy merre vezet az utam érettségi után – Senki más nem akarok lenni, mint Szeráfikus Szent Ferenc atyánk kései társa.Azóta kezdem megszokni, hogy úgy lehetek Isten szolgája és Szent Ferenc fia, ha nem parancsért könyörgök, s eleve ha nem magamért imádkozom. Elegendő ma arra gondolnom és rádöbbennem, hogy amikor elindultam a „ferences kolostor” felé, akkor még ennyit sem tudtam, mégis mélyen hittem, hogy elegendőnek bizonyult. Elég is volt. S nem jutnak eszembe a szavak, mert összemosódnak, az ízek, az illatok, eggyé lesznek, pedig külön-külön van értelmük. Lassan megérlelődött bennem, és olyan embernek kezdtem magamat tartani, Isten olyan teremtényének, akinek gondolkodni- és gondoskodnivalója van.
Hivatásomat szüntelenül táplálnom kell: „A Kisebb Testvérek regulája és élete ez: tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban” (Regula1,2), egy másik jó tanácsa Ferenc testvérnek: „A testvéreknek mindenekfölött vágyakozniuk kell arra, hogy birtokolják az Úr Lelkét és annak szent munkálkodását, hozzá mindig tiszta szívvel imádkozni”(Regula 10,8). A kettőt együtt. Hűségemben, ha hűtlenné is válok, elesettségembe abba jobb kezébe kapaszkodok, amely megragadott engem, ezért nála maradok (vö. Zsolt 73,23). Isten hűsége pedig újra és újra eláraszt jelenlétének fényével, örömével, erejével, tanácsaival igazgat, és mindezek után remélem, hogy egykor dicsőségébe emel.
U.E.OFM
Megjelent a 2018-as Vasárnap c. évkönyvben