Ha alaposan megvizsgálom a lelkiismeretemet, akkor felfedezem magamban azt, hogy vannak az életemnek olyan elmulasztott dolgai, amelyeket később megbánok. Talán mindannyiunknak voltak, vannak ilyen tapasztalatai. Érezzük, hogy meg kellene tenni, kellene szólni, oda menni hozzá, de viszont valamiért elmulasztjuk a cselekvést. Hivatkozhatunk sok mindenre, és egy adott ponton eszünkbe jut – ha akkor nem így cselekszek, akkor most…Legtöbbször az elhunytakkal van ilyen érzésünk – „Miért nem mentem oda? Miért nem tettem meg? Miért nem mondtam el? Miért nem kértem meg mielőtt meghalt?” – szemrehányást teszünk magunknak, lelkiismeret furdalásunk van. Nem egyszer van az, hogy fenntartjuk ezeket a bűnöket magunknak, hangoztatjuk, hogy – „Nem tudok magamnak megbocsátani! Nem tudom azt megbocsátani, hogy akkor nem tettem meg azt, amit nagyon is éreztem a szívemben!”, és bizony ilyenkor hangosan ki kell mondani azt, hogy „Abban a pillanatban igen, „fafej” voltam, nem úgy cselekedtem, ahogy később gondoltam, nem úgy tettem, ahogy éreztem, oktalan voltam, „balga voltam abban a pillanatban”, és meg kell bocsátanunk magunknak. Meg kell bocsátani magamnak, azért hogy ne tartsam fenn a bűnt, hanem engedjem, hogy a kiengesztelődés szentségében maga a Jóisten is megbocsásson nekem. A szüzekről szóló példázat (Mt 25,1-13) jól szimbolizálja ezt: nekünk is döntenünk kell, melyik öthöz akarunk tartozni?
– lehetünk bölcsek illetve lehetünk oktalanok;
– lehetünk figyelmesek és elmulaszthatjuk a kötelességünket megtenni.
Mondhatnánk azt, hogy az evangéliumban szeplő példázat „megcsúfolja” a felebaráti szeretetet, a segítő készséget, hát az az öt hajadon miért nem adott a másik ötnek olajat, hogy mindenkinek szépen égjen a lámpása és együtt várják a vőlegényt? Nagyon sok szentírás magyarázó azt mondja, hogy az olaj ebben az esetben a jó cselekedeteknek a jelképe és ezért nem lehet megosztani. De nem vagyok meggyőződve, inkább az olaj ebben az esetben azt jelenti számomra, hogy a Jóisten neked is, nekem is külön kegyelmet add arra, hogy eljussak arra a bizonyos menyegzőre, amelyre Ő maga hív meg. A magam útját, a hitnek az útját kell bejárnom, hogy eljussak a találkozásra, az üdvösségre, és ezt nem tudom tovább adni, nem tudom tovább adni, mert a Jóisten ezt nekem adja.
Egy alkalommal, egy jó ismerősömet megkérdeztem, hogy – „Mit kérsz ajándéknak születésnapodra?”, és ő ezt válaszolta – „Bölcsességet”.Mondom neki – „Hát ez nagyon szép, de azt nem én adom”, „Igen ám, de imádkozhatsz azért, hogy a Jóisten bölcsességet adjon nekem, figyelmes szívvel ajándékozzon meg”. És ezt meg tehetjük mindannyian.
„Adj Uram figyelmes szívet, adj Uram bölcsességet nekem, és mind azoknak, akik hozzám tartoznak”. Napi szép imádságunk – „Adj Uram figyelmes szívet, hogy az állapot béli kötelességemnek eleget tegyek, nem akárhogy – bölcsen és felelősség teljesen”.
U.E.OFM
Kép: www.commons.wikimedia.org; Meister des Evangeliars von Rossano: Az okos és balga szüzek példázata