„Aztán így szól hozzám a kedvesem: Kelj föl, barátnőm, jöjj, galambom, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön” /Én 2,8-14/.
A mi drága Szerelmünk, aki emberi testet öltött érettünk, itt áll már házunk falánál, és bátorít: elmúlt a tél. Arra gondoltam, hogy milyen szép e szentírási szakasz, amelyet Anyánk, az Egház éppen december 21-én olvastat fel. Mikor is? A Téli-napfordulón, amely naptól egyre hosszabbodnak a nappalok, nő a fény a világosság. Jézus, a felkelő Napunk a magasságból, ami világosságunk, Aki elosztja a homályt és az elhagyatottságot. Az Ő fényénél mi emberek nemcsak Istenre, de egymásra is könnyebben rátalálunk.
Feladat: Üljek le egy meggyújtott gyertya elé és mélyen nézzek bele. Hagyjam, hogy a fény amely megvilágítja az arcomat, szemünkön keresztül, amely a lélek tűkre és a test ablaka, a belsőmet is megvilágítsa, és betöltse életem minden területét.