|
„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” /Ter 3,15/.
 Éva gőgje – Mária alázata. Az ember miután evett a jó és a rossz tudásának fájáról, egy új életérzés jelenik az életében, a félelem. Elrejtőzik, mert fél, fél az Istentől, fél a társától, hogy elmondja a „lopott tudást”. Hol vagy Ádám? Ádám magyarázkodik, pedig azt kellett volna válaszolnia csupán, hogy félek. A félelembe burkolózva, magányosságban, a rejtekben, mert vétkezett Isten ellen és itt megfordulhatott volna a helyzete, ha irgalmat kér maga és társa, Éva számára, úgy mint a fiú, aki a dísznóvájútól feláll és elindul az Atya felé irgalmat kérve, aki nem tartja már magát méltónak arra, hogy az Atya fiának hivatassék…- ezzel a lelkülettel meg lehet szakítani a rossz láncreakcióit életünkben. Ádám nem tette meg gőgjében, másnak mutatkozott, mint aki valójában volt. Az ember okoskodik és vádol, hamisan következtet: az asszony a hibás, akit mellém adtál, azért történt mindez. „Mit kevélykedik a föld és a hamu? Mert talán nem kevélység az, amikor a lelkiismeret rejtekét elhagyva annak akarunk látszani, ami nem vagyunk?” /S. Ágoston/. Elhárítása a felelősségnek, kibújunk alóla, hányszor mondjuk, hogy magam sem tudom mi történt elem, de én nem, nem vagyok ilyen, az nem én voltam. Pedig…ott voltam, tudom, hogy mi történt, sőt másokat vádolok is miatta, az egész azért volt mert…ő kezdte. Gőgömben felfuvalkodottan okoskodok és vádolok, közben elmagányosodok és falat építek. Alázattal és őszinteséggel bontani kezdem a falat, őszintén bocsánatot kérve vízszintesen és függőlegesen és megtörténik a csoda, múlik a magányosság. A fiúnak nem kell többé rejtőzködni a múltja miatt a disznók között, mert hazatalált. Az Úr ítéletet hirdet: a Gonoszt nem pusztítja el, hanem figyelmezteti az embert, hogy fél szeme legyen mindig rajta, mert alattomosan, alulról, sunyi módon támad, s a legelső kínálkozó alkalmat megragadja, hogy támadjon és mérgezzen.
De ott van az örömhírnek a csírája: „ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az ő ivadéka széttiporja fejedet, te pedig a sarka után leselkedel”. A katolikus hagyomány a Szűzanyára vonatkoztatja a szentírási szakaszt: Mária az Asszony, aki széttiporta a kígyó fejét, kinek fia, a megváltó Jézus Krisztus, bár „sarkát célba vette” a Gonosz, végleg legyőzte a bűnt, annak szerzőjét és következményét (vö. Gal 4,4).
Mária alázatosságával megszakította a rossznak a láncreakcióját. Amint a gőg nem csupán erkölcsi hiba, úgy az alázatosság sem csupán valami erkölcsi hősiesség. Az alázat a teremtés és az újjáteremtés, vagyis a megváltás alapvető sajátossága és mozgatója. Mária a maga tisztaságában és egészen szépségében odafordul Isten felé, IGEN-t mond, ellentétes gyógyszert ad a gőg betegségére, méhébe fogadja az Igét. Mária alázatosságában dinamizmus, élet és odafordulás van.
Feladat: Mit gondolok én az alázatosságról, hogyan határozom meg? Miben és hol nyilvánul meg az én alázatosságom.
|
