„Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek…Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak” /vö. Iz 35,1-10/.
Első olvasásra a szárasság és az eső utáni megújulás képe uralja Izajás 35. fejezetét, azonban a lélek megújulásáról szól. Mit jelent ez? Ha Isten cselekszik az emberek új életre kelnek. Isten szeretete, amely újjáteremt és számunkra Jézus Krisztusban nyilvánult meg, az ő szemével nézni a köznapi életemet, ez nem jelent mást, mint Advent idején elkezdem gyakorolni a szemlélődő életmódot, vagyis egyre jobban átveszem Jézus gondolkodásmódját és ennek fényében gondolok köznapi életemre. Rálépek arra az útra amelyet „szent útnak hívnak”. Izajásnak a jövendölése arra tanít, hogy a keresztény nem élhet akármilyen életet a világban. De nem a jel-lé válás a legfontosabb, mert az tartalom nélkül üresnek, igaztalannak látszik. Az a legfontosabb, hogy a vágy bennem Jézusra irányuljon. Őérte tudjuk magunkat meghívottnak az útra. A jellé válás csupán másodlagos. Szolgálatom abból kell álljon, hogy hitemet megéljem, ezért rázzak le magamról minden olyan idegen dolgot, amely a mi időnknek már nem felel meg, így szívem az Isten iránti szenvedély miatt folyton szegény és üres, éhes és szomjas, és meg kell erősítenünk /P. van Breemen/. Krisztus igazi követéséhez bátorságra és bizalomra van szükségem, izzadni kell, azért, hogy változzak. Legyen lelki életem „izzadságszagú”.
Feladat: Van olyasmi az életemben, ami gátol, megbénít a Krisztus-követésben, amiről eldöntöttem, hogy úgysem fog változni, amiről már igazán le is mondtam és beletörődtem. Jézus szemével nézne ugyanezt a helyzetet, mi lenne a gyümölcsöző számomra?