„Erős várunk van, védelmül kőfal és bástya szolgál. Nyissátok ki a kapukat! Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges, amelynek szíve állhatatos és megőrzi a békét, mert benned van bizalma.” /Iz 26, 1-3/.
Ünnepi és győzelmi ének arról, hogy Isten megtörte a pogányok hatalmát és megszabadítja népét. A múltnak kemény megpróbáltatásai, szenvedései és reményei már átformálódtak a visszatérés bizonyosságában. A népben transzformáció történik, lelkében, jellemében megvalósul az Úr akarata.
Templomaink ma a mi erős váraink, ahol vágyunk az Úrra és Ő lehajol hozzánk irgalmában az igazhoz, a hűségeshez, a szívében állhatatoshoz, a békének megőrzőjéhez. Az úr minden szentmisében leszáll az oltárra, minden egyes alkalommal a „szeretet hajlékává” (Henri Nouwen) újjáépítve templomainkat, ahol táplál. Izajás még nincs ott, mint ahogyan fizikailag még mi sem – de már elővételezi a hangulatot és a légkört, bevezet az ottani örömbe. A kapuk nyitva, a lakoma készen, az Úr önmagát adja eledelül, mert
az ember érzi, hogy semmilyen táplálék nem elég neki, egyedül az Isten.
Feladat: Emlékezzek vissza egy-két olyan helyzetre, amikor reményvesztett voltam, de belépve a „szeretet hajlékába” minden megpróbáltatás, szorongatottság ellenére megmaradtam igaz, hűséges, állhatatos, békés embernek. Megköszönted már ezeket az alkalmakat?
U.E.OFM