Nemzetünk apostolát és hatalmas pártfogóját, szeretett királyunkat, Gyulafehérvári Főegyházmegyénk alapítóját, Szent István király ünnepeljük, közbenjárását kérjük.
A csíksomlyói kegyhelyen augusztus 20-a meghatározó dátum, mert ezen a napon, éppen 140 évvel ezelőtt, 1876. augusztus 20-án szentelte fel Fogarassy Mihály erdélyi püspök a kegytemplomot, amely 72 évet épült. A kegytemplomot Sarlós Boldogasszony, Mária látogatása Erzsébetnél tiszteletére szentelték fel. A kegytemplom homlokzatán latin szöveg hírdeti: „SpLenDor ab eLIsIs CeLebri reDIt arte rVInIs aeDIbVs Oh Virgo gLorIa nostra tVIs” – „Ó Szent Szűz, mi dicsőségünk, a széthányt romokból jeles művészettel újul meg szentélyed”. Közel másfél évszázada e faragott kövek, amelyeket a Sziklára építettetek rá, anyja és dajkálója mindazon zarándokoknak akik eljönnek a Székelyek nagyasszonyához.
A kép a dési kényszerlakhely idején készült
Őrizték és őrzik mind a mai napig a kegyhelyet Szent Ferenc erdélyi fiai, akik rendtartományukat Szent István király oltalmába ajánlották, amelynek alapítása 1729-ben történt meg. Szolgáltak a barátok hűséggel számos megpróbáltatást kiállva, de éppen hatvanöt évvel ezelőtt, a dátum ismét augusztus 20-hoz kötődik, Szent István napján, ami akkor épp vasárnapra esett – „Elvitték a barátokat”. Az erdélyi ferences barátokat a máriaradnai kolostorba-kényszertáborba vitték. „A Gondviselés kezében vagyunk – mondta a Főatya, Benedek Fidél. Mária, Duns Scotustól kezdve a ferencesek tiszteletedért harcoltak. Két kegyhelyedet őrizzük /Csíksomlyó és Mária-Radna/, szeretünk Téged, most bajban vagyunk, ejsze lesz becsület?!”
Továbbá a megbeszélésen a barátok három alapelvet fogalmaztak meg: 1. Önként nem oszlatják fel a provinciát, 2. Senki sem hagyja el a tábort, 3. Ha bekövetkezik a teljes szétszóratás, mindenki a saját lelkiismeretére és a Regulára hagyatkozva rendezi tovább az életét. A Gondviselő táplálta a hűségeseket…megpróbálta őket, méltónak találva megkönyörült a rendtartományon. Rendi „nagytatáink” mesélnek nekünk „unokáiknak”. Néhány kolostor /Maria-Radna, Esztelnek, Dés, Kőrösbánya/ gyűjtőtáborrá lett, az erdélyi ferencesek kálváriáinak színhelye, az akkor hatalmon lévő kommunisták kezei között. Hatvan öt év – nem csak a régi idők felidézése, hanem ebben is Isten gondviselő kezét, szeretetét kell felfedeznünk. Ezen események – Szent István király ünnepe, templomfelszentelés, elhurcolás – erőforrás számunkra, a múlt eseményei figyelmeztetnek bennünket, nem lehet Isten helyére kerülni embernek. Ezen események bátorítanak. Isten gondját viselte a közösségnek a nehéz időben, kiváló emberekkel ajándékozta meg a rendtartományt, akik erős hivatástudattal, olvastak a megpróbáltatások sorai között, irányt mutatva.
Továbbá a megbeszélésen a barátok három alapelvet fogalmaztak meg: 1. Önként nem oszlatják fel a provinciát, 2. Senki sem hagyja el a tábort, 3. Ha bekövetkezik a teljes szétszóratás, mindenki a saját lelkiismeretére és a Regulára hagyatkozva rendezi tovább az életét. A Gondviselő táplálta a hűségeseket…megpróbálta őket, méltónak találva megkönyörült a rendtartományon. Rendi „nagytatáink” mesélnek nekünk „unokáiknak”. Néhány kolostor /Maria-Radna, Esztelnek, Dés, Kőrösbánya/ gyűjtőtáborrá lett, az erdélyi ferencesek kálváriáinak színhelye, az akkor hatalmon lévő kommunisták kezei között. Hatvan öt év – nem csak a régi idők felidézése, hanem ebben is Isten gondviselő kezét, szeretetét kell felfedeznünk. Ezen események – Szent István király ünnepe, templomfelszentelés, elhurcolás – erőforrás számunkra, a múlt eseményei figyelmeztetnek bennünket, nem lehet Isten helyére kerülni embernek. Ezen események bátorítanak. Isten gondját viselte a közösségnek a nehéz időben, kiváló emberekkel ajándékozta meg a rendtartományt, akik erős hivatástudattal, olvastak a megpróbáltatások sorai között, irányt mutatva.
„Ha igazi magyar keresztényeknek tartod magad, mindig hálát adsz Istennek azért, hogy megvéd a bajtól, hogy adott neked családot, szeretetet, hovatartozást, emlékeket és még sok mindent ami ezután fog jönni. Jó keresztény magyar ember csak úgy maradhatsz, hogyha kitartasz, és soha de soha nem hagyod el magad” – mondta egy nagymama unokájának.Ezért kellenek a fölszabadult, tisztán látó emberek, akik összefüggéseket látnak, szeretnek és az emberiség javát keresik. Az igazi javát. Feladatunk helyes történelmi látásra szert tenni. Nem vak végzet irányítja a világot, nem sátáni erők játéka az ember. Ezeket is mind uralja az Úristen. Az Úré a győzelem, aki kezében tartja a történéseket, az emberek és nemzetek sorsát. Legyenek közösségeink olyanok, ahol senkinek nem kell maszkot hordania, a gyengeségeit eltakarnia, ahol senkit nem ítélnek el, ahol megtehetik az emberek, hogy nyíltan beszélnek egymással, ahol egymással a hitükről is tudnak beszélgetni, ahol mindenki megnyilatkozhat, mert tudják, hogy szeretetben elfogadják, ahol másokról nem lenézően beszélnek, ahol megpróbálják az evangéliumot megélni, hogy együtt jussunk el a megígért örök hazába, ahova Szent István király már megérkezett. Szent Istvánt, a dicső királyt, magyaroknak apostolát égből adott jelek, csodák napról napra magasztalják. Kérjük szent Királyunk közbenjárását régi szép énekünkkel:
Ó Szent István dicsértessél, menny és földön tiszteltessél!De főképpen nálunk ma, mint Országunk Oszlopa! Boldogságos Szűzanyánknak, mint magyarok Asszonyának föláldoztad hazánkat, szentelted Koronánkat! Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat! Szent István nézz Mennyből le a szép magyar népedre!
U.E.OFM
Korabeli feljegyzés az összegyűjtésről:
Megvalósult az első erdélyi Gyékényes Káptalan![1]
Sokszor emlegettük tréfá[2], de megvalósulásában sosem hittünk. Hogy egyszer mindnyájan összegyűljünk, mint egykor Assziben[3]gyékényes káptalanra… S íme, most megvalósult! Hej, de különös körülmények között! …
Augusztus 20-án, Szent István király napjának estéjén Erdély minden ferences kolostorában nagy zűrzavar vette kezdetét. Mindenütt csomagoltak. De milyen csomagolás volt ez! … A legtöbb barát nem csomagolt, hanem sepert: fehérneműt, szalonnát, cipőkrémet, írókészletet, összepréselt kalapot ugyanabba a tarisznyába! … A fásládában testvériesen megfért egymás mellett a ruhásszekrény, íróasztal, mosdószekrény tartalma. Mikorra a csomagolás – különös asszisztencia mellett – elkészült s a barát búcsútekintetet vetett cellájára – éjjel 2-3 óra között, úgy nézett ki az, mint valami csatatér. Valóban csatatér, ahol ketten, P. Pál és Fr. Vigil, még a fogsorát is otthagyta.
Aztán megindultak a barátkaravánok Erdély minden irányából egy titkos cél felé, melyet nem ismertek. Persze a találgatásokból ki nem fogytunk. Egyik a határon túl, a másik a Kárpátok mögött, a harmadik Csíksomlyón, vagy Esztelneken sejtette a nagy találkozás színhelyét.
Közben vágtattak a túragépkocsik őrült iramban. A bennülők megnyúlt arccal ültek csomagjaik tömkelegén, ásítoztak, ki-kilestek a ponyva hasadékain, vagy találgatták a célt, a jövendőt. Persze csak magukban, mert beszélgetni: főbenjáró bűn lett volna! …
Végre befutott az autó egy tágra nyitott kapun, nagyot zökkent, a bentülők kívülről jött parancsszóra felálltak s mihelyt kikászálódtak, meggémberedett tagokkal, meg is állapíthatták: Radnán[4]vagyunk, a Szűzanya kegyhelyén. Ez a tény enyhítette a fáradt arcok szomorú vonásait. Egymásután jöttek a hatalmas gépkocsik. Elsőnek Déva, aztán Szatmár, Dés, Kolozsvár s a többi. A csíksomlyói Szűzanya őrei este 10 órakor érkeztek meg. A nap folyamán érkezőket a már beérkezettek ünnepélyesen fogadták. Harsány kiáltások, örömtől csillogó szemek juttatták kifejezésre a kényszerű találkozás örömét. Különösen a fiatalok vezettek ebben az ujjongásban. Csak akkor komolyodott el a tekintetük, ha egy-egy öreg testvérnek vagy atyának az utazásban megtört arcát láttuk.
A lepakolásnál tűnt ki igazán, hogy gyékényes káptalanra jöttünk. Szalmazsákok, lepedővel átkötött csomagok, faládák, tömött zsákok között csak imitt-amott szégyenkezett egy-egy rendesebb bőrönd. Ránk talált a költő szava: „Szent Kleofás! Milyen karaván! …” Na de hogy kimosakodtunk, mindjárt más képet mutatott a társaság.
Egyes szállingózók beérkezése után a „nagykapitulum”[5]teljes létszáma 72 atya és 38 testvér. Néhányan még hiányoznak, de őket is szeretettel várjuk…
Már több mint egy hete, hogy tart a kapitulum. Olyan, mint az egyetemes zsinatok: nem lehet tudni, mikor lesz vége.
[1] Megvalósult az első erdélyi Gyékényes Káptalan!, in: Erdélyi Ferences Futár – A deportált erdélyi ferencrendiek lapja, I. évf., 1. szám., Mária Radna, 1951. szeptember 1., 2-3 old. (A cikknek a szerzője nem tüntette fel a nevét, hanem egy méhecskét használt aláírásnak. Ezen folyóirat végén azt tudhatjuk meg róla, hogy a folyóiratnak főmunkatársa)
[2] Az eredeti szövegben hiányos ez a szó. Valószínűleg: tréfásan vagy tréfából!
[3] Helytelenül gépelve. Bizonyára Assisiben akar lenni.
[4] Mária Radna
[5] Nagykáptalan