Gondolatok Csíkszereda központjában elhelyezett adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásakor
Újra Advent van. A mai nappal a katolikus egyház új egyházi évet kezd. Sajátos időszaka ez egyházunk és minden jóakaratú ember számára. Kettős üzenete van Adventnek: első fele arra a Jézusra tereli figyelmünket, aki „dicsőséges fényben újra eljön, hogy látható valóságban nyerjük el, amit most ígéretében bízva várunk”, majd Advent második felében arra a Jézusra akarunk figyelni, aki „első eljövetelekor magát megalázva testet öltött, teljesítette a kezdettől fogva neki rendelt küldetést, és megnyitotta számunkra az örök üdvösség útját”. (vö. Adventi I. prefáció).
Advent idején a természet is a hosszú estékkel azt üzeni, hogy álljunk meg, hagyjuk abba a sokszor nemcsak fizikailag hanem lelkileg és szellemileg fárasztó tevékenységeinket, érezzük meg annak szükségességét, hogy a Teremtőre, egymásra és önmagunkra figyeljünk, elcsendesedjünk, megnyugodjunk, erőt gyűjtsünk.
 |
| Fotó: Iochom Zsolt |
„Béke, öröm, boldogság a világban – ezek nem az ész kötötte üzletek, ezek szívügyek. Akár pogány, akár keresztény az ember – ingatag lesz életének alapja, ha nem ép a szíve. Mindenkinek tehát elsőrendű feladatként ajánlom: Törődj a szíveddel!” (Phil Bosmans).
Szent Erdélyről álmodom. Egy szent Erdélyről álmodom, egy olyan lelki közösségről akiknek a polgárai az Úrtól kapott erővel akarjuk szolgálni azt, Aki az erőt adja és egymást. Nagy szükség van olyan férfiakra és nőkre, édesapákra és édesanyákra, gyermekekre és nagyszülőkre, papokra és szerzetesekre akik ennek a szent Erdélynek a polgárai akarnak lenni, akik hősi fokon akarják gyakorolni az erényeket. Elsősorban az isteni erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet, valamint a sarkalatos erényeket: okosság, igazságosság, lelki erősség, mértékletesség erényeit. E lelki tartomány alkotmányában ott kell, hogy szerepeljen az amit Pál apostol a tesszalonikai hívekhez irt első levelében olvasunk: „Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek. Éljetek hát így, s haladjatok egyre előbbre. Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek… Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen… Az Úr nem bűnös életre hívott bennünket, hanem szentségre.” (1Tesz 4,1-7.) Erre buzdít a II. Vatikáni Zsinat, vagyis minden keresztény meghívást nyer az életszentségre, az állapotának megfelelő tökéletesség elérésére, és ez egyben a kötelessége is: teljes értékű keresztény élet és tökéletes szeretet. Ez az életszentség pedig a földi társadalomban is előmozdítja az emberhez méltóbb életmódot.
E törekvésünkben fog segíteni bennünket az Irgalmasság Szentéve amelyet Erdélyi Főegyházmegyénkben 2015. december 13-án, Advent III. vasárnapján fogunk megnyitni a csíksomlyói kegyhelyen. A Szűzanya csíksomlyói szentélyében, a csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában nyitjuk meg az Irgalmasság kapuját, hogy aki átlép rajta, megtapasztalhassa a vigasztaló, megbocsátó és reményt adó Isten szeretetét, azt, hogy „az Úr jobbja tett nagy dolgokat, az Úr jobbja emelt föl engem, az Úr jobbja művelt csodákat! Nem halok meg, hanem élek, hogy hirdessem az Úr nagy tetteit. Megfenyített az Úr és megpróbált,de nem adott halálra engem” (Zsolt 117). Lukács evangélista az „irgalmasság” szóval jelöli a szamaritánus érzését, bajba jutott felebarátja iránt, irgalmasságot cselekedni annyit jelent, hogy a Szivemet adom oda. Isten érzése ez velünk szemben, ingyenesen, saját szívét adva. Az irgalmasság Kapuját majd átlépve, ezt vallási hovatartozástól függetlenül megtehetjük, megtapasztalva az Úr irgalmát tekintsek irgalommal önmagamra, felebarátaimra. Ezt meg kell tegyük egyénileg, de meg kell tennünk közösségi szinten is. E szentév, így az idei Advent is arra bátorít, hogy nyissuk meg szívünket azok felé, akik a modern világ perifériáin élnek. Ne maradjunk közömbösek, vegyük észre a szükséget szenvedőket, a méltóságuktól megfosztott testvéreinket. Ragadjuk meg a kezüket, tegyük magunkévá segélykiáltásukat. (MV 15.) Ne vonakodjunk a munkától, mert „a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk” vallotta az emberkatedrálissá nőt Márton Áron.
Testvérek ne legyünk restek a szíveinket gyógyítani, megállni, magunkba tekinteni Istenre, egymásra és önmagunkra minőségi időt fordítani. Egyáltalán legalább ebben a szent időszakban merünk-e másképp viselkedni? Küldetésünk van egymáshoz, Isten adta küldetésünk. Amikor észreveszem, hogy a mellettem élő, a velem élő „beteg”, akkor nem kritizálni kell, hanem segítő jobbott kell nyújtanom. A Teremtőben bízva legyünk egyenesek és őszinték, tegyük meg amit megtehetünk, minden nap egy kicsivel tegyünk többet, fejlesszük magunkban az adás képességét. Tegyünk meg mindent, hogy ez a föld szent legyen, ez a föld szabadságban élhető legyen, olyan föld legyen, ahol jövőt termő magot vetnek, ahol szabadon mondhatjuk: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön minden jóakaratú embernek”.