Hidat építeni vagy falat húzni!?

Nursiai Szent Benedek /+547; ünnepe: július 11./, akit Boldog VI. Pál pápa 1946-ban Európa fővédőszentjének nyilvánított, utóda XVI. Benedek pápa a nyugati szerzetesség atyjáról a következőket mondotta: „Szent Benedek műve, különösen Regulája spirituális kovászként hatott, amely az évszázadok során hazája és kora határain jóval túlmutatva megváltoztatta Európa arculatát”. Milyen Európának? Ahol a Római Birodalom, mint világbirodalom összeomlott, „bukását” 476-ra teszik. Róma többé már nem császárváros, Nyugaton nincs császár. Ez azt jelentette, hogy meg lehet kaparintani a hatalmat, és most minél nagyobb hatalmat kaparint meg valaki, annál hosszabb időre alapozza meg gazdagságát és hatalmát a többiek fölött. Aki a hatalomért harcolni kezd, annak vége van, ott már nincs tisztelet, megbecsülés, odafigyelés.
Ma mi van? Tudatos betelepítés – régen meghatározott tervek alapján. Szülőföldünk /Erdélyország és a parciumi részek/ még nincs veszélyben – legalábbis úgy tűnik – de csak idő kérdése. Hogyan viszonyulunk az új helyzethez, kihíváshoz? Hidat vagy falat építesz? Mire kötelezz bennünket a krisztusi szeretet? Mit jelent jelen helyzetben a tolerancia és a párbeszéd? Európa eléggé erős-e, hogy megbírja a „betelepítést”? – koránt se. Amikor hídról és falról hallasz mi jelenik meg előtted, gondolataidban? Híd – ki felé építed? Nemzeted, szomszédod, bevándorló? Vagy olyan híd amelyen átmenve még távolabbra juthatunk egymástól? A fal elválaszt vagy megvéd? Ajtó van rajta? Zárva vagy éppen nyitva?

Újjászületésre van szükségünk, meg kell újulni mégpedig úgy hogy összhangba kerülünk a Teremtővel. Munkatársai vagyunk. Szeressük a világot, ne csak élvezd. Becsüld meg és alakítsd munkáddal. „Olyan világban élünk, amelyben az ember a legfontosabbat veszítette el. Azt a mércét, a tudatot, amiből meg tudná állapítani, mi a rossz a világban, és mi adja meg a jónak a mértékét. Egyfajta álliberális szemlélet uralkodott el, egy változatosan cinikus világban élünk.(…)A világba áramló szellemi üzeneteket mindenki szabadon foghatja, dolgozhatja fel, és szellemi érettségétől függ, hogy abból mennyit és hogyan ért meg. Az igazi liberalizmus nagyfokú megértést, részvétet mutat minden más ember iránt, ha úgy tetszik, az emberi gyengék iránt is.(…)

Egyszerre szeretném a keresztényi irgalmat gyakorolni, ugyanakkor azt a méltóságot is, ami hozzátartozik a kereszténységhez. Ha például egy olyan ember, aki nagyon sokat ártott a hazámnak, nekem vagy a világnak, kopogtatna az ajtómon, és azt mondaná, hogy meg akarják lincselni, akkor én elbújtatnám, mert ezt parancsolja az irgalom törvénye. A méltóságom viszont azt kívánja, hogy amikor az ilyen ember hatalmon van, semmilyen körülmények között ne cseresznyézzek velük egy tálból. (…) A világban vannak – lehet új elemekkel bővülő – mégis örök érvényű igazságok, akkor ezeket meg kell őrizni, konzerválni kell, és tovább kell adni. Ez nem butaság, hanem azt jelenti, hogy az emberben van ragaszkodás az igazán fontos régi iránt, és meg tudja ítélni, hogy mi az, ami valóban érték, és mi az, ami bóvli. Én megpróbálok bizonyos, általam fontosnak vélt értékeket szövegben rögzíteni, és úgy adom át az olvasónak, hogy találjon benne valamit.(…) A szabadságomat pedig még soha senkinek nem sikerült megnyirbálnia, mert ahhoz azért két emberre van szükség.” /Jókai Anna: Vallomások/.
Itt az idő, hogy komolyan vegyük a hogyanra vonatkozó kérdések mellet, a miértre is választ adjunk, arra a kérdésre, amely cselekvésre ösztönöz. Küldetésünk van, itt a Kárpát-medencében, szűkebb értelemeben ahol ünnepeinket és köznapjainkat éljük. Küldetésünket fel kell ismernünk és azt a Teremtővel összhangban a maga rangján, szintjén, helyén, idejében tettekben megmutatni. Itt van az alkalmas idő a mában, hogy legyen holnap.

Urbán Erik OFM