Nagyböjtre készülök…
Tizenötödik éve élek kolostorban, természetesen előtte sem volt számomra ismeretlen a böjt. Ahogy telnek az évek, egyre inkább szükségét érzem a böjtnek. Magamnak így fogalmazom meg: amint tisztul a test, úgy tisztul a lélek is. Kihívás mindig számomra a böjt, olyan mint amikor az ember a pusztában van, ahol ki van szolgáltatva számtalan váratlan kihívásnak, kellemetlenségnek. Azonban nagy igazság van abban a kínai közmondásban: „Ami nem öl meg az megedz”. Igaz ez a lelki életben is. Szent Ferenc életében nagy hangsúlyt fektetett a böjtölésre, azonban meg kell jegyeznünk azt is, hogy a testvérekkel szemben nagyon humanitárius volt a böjtölést illetően. A tökéletesség tükre legendagyűjtemény 27. fejezetében olvashatjuk a következőket: „Ez a testvér (egy újonc), de meg a többiek is valamennyien csak kevéssel előbb tértek az Úrhoz, s emiatt módfelett sanyargatták testüket. Ezért szent Ferenc az étkezés végeztével így kezdte őket oktatni: »Drágalátos testvéreim, azt ajánlom nektek, hogy ki ki vessen számot természetével. Hiszen könnyen lehetséges, hogy egyikőtök kevesebb étellel beéri, mint másikotok. Én tehát semmiképpen nem akarom, hogy akinek természete többet kíván, ahhoz legyen köteles igazodni, aki kevesebbel beéri. Ellenkezőleg azt kívánom, hogy mindenki legyen tisztában természetével s adja meg testének, amire szüksége van, hogy az zavartalanul tudjon szolgálni a léleknek. Mert nemcsak a sok evést kell kerülnünk, mint testünknek és lelkünknek veszedelmét, hanem a túlzásba vitt böjtöt is. Annál inkább kerülnünk kell, mert Isten könyörülő szeretetet akar és nem áldozatot«. Azután még hozzáfűzte: »Amit pedig az imént tettem, drágalátos testvéreim, hogy szeretetből együtt ettem ezen testvérünkkel, hogy ne röstelljen magánosan enni, azt inkább a helyzet kényszerűségétől és szeretettől ösztönöztetve tettem. Kijelentem azonban, hogy máskor nem fogok így tenni, mivel nem egészen szerzeteshez illő és nem is dicséretes dolog. Azt akarom tehát, és ezennel meg is parancsolom mindnyájatoknak, hogy szegénységünkhöz képest illő módon gondoskodjatok testetekről«”. Ferenc úgy viselkedett testvéreivel szemben, ahogy egy igazi édesanya gondoskodik gyermekeiről, senkit sem kényszerített semmire, útját mégis mind többen követték, látva, hogy az járható. Nagyszerű vonása: a hitelesség. Ez kell vezéreljen engem is szerzetesként, amit vállalok azt hitelesen tudjam tenni, nem öncélúan, nem pillanatnyi célokat szolgálva, hanem hosszú távú önnevelésre készít fel, amelyet szeretetből teszek azért, Aki meghívott engem. A böjt az mindig figyelmessé teszi az embert Istenre, a böjt a test imája. A tisztuló lélek imára hívja a tisztuló testet, hiszen a komoly lelki életben a kettő összetartozik, nem lehet elválasztani a kettőt, mert ez segít az alázatra eljutni. Újra és újra önmagam korlátaiba ütközöm, és ez segít, hogy még inkább odaadhassam magam Istennek, még inkább ráhagyatkozzak Isten kegyelmére. Egy másik dolog, amelyet fontosnak tartok tudatosítani a böjttel kapcsolatban: Nagyon tetszik nekem a következő Gyökösi E. idézet: „Árnyék mögött fény ragyog, Nagyobb mögött még nagyobb, S amire nézek, az vagyok”, ezt magam részére úgy fordítom le, hogy az imában és böjtben a testtel együtt tisztuló lelket mivel táplálom. Nagy kérdés, hogy a böjttel kialakult hiányt, űrt magamban mivel töltöm meg. Engednem kell, hogy az imádság által maga a Fölséges töltse be az űrt, akiért a böjtöt szeretetből vállaltam. Akiért böjtölök, Ő ad értemet is neki, Őt kell engednem, hogy Szentlelke által ki is töltse a megtisztult testet, mert ellenben kialakul a gőgös, mások fölé helyezkedő, ítélkező, büszke, valójában szánalomra méltó alak. A mindennapi ima összekapcsolása az időszakos böjti időszakokkal, alázatra neveli a szerzetest, e két „fegyverrel” sokra viheti a lelki életben.
A keresztény élethez alapjáratban hozzátartozik a böjt. Sokaknak van böjti tapasztalata, nem kevés köztük a fiatal sem. A böjt a céljaink megerősítése, odaadásunk eszköze. Böjtölnek önmagukért, másokért vagy éppen szociális indíttatásból. Egyre többet lehet hallani, hogy sokan hetente kétszer böjtölnek: szerdán és pénteken. Nem új keletű dolog, már a Didakhé, azaz, A tizenkét apostolnak a tanítása c. írás, amely Kr. u. 190 előtt íródott tiltja a „képmutatókkal” való böjtölést – utalva Mt 6. fejezetére, azaz, a zsidóknál szokásban lévő keddi és csütörtöki böjt helyett a szerdai és a pénteki böjtöt ajánlja, amely két nap Jézus szenvedésének és halálának emlékét idézi. Ha a böjt az egyház által előírt időszakhoz kötődik, inkább elkerülheti a ma embere, hogy böjtje csupán külsőség legyen, vagy csupán egészségi okokból történjen, hanem még inkább meg tudjon nyílni a „test” az Isten Lelke befogadására. A böjt segít odafordulni Isten felé, becsületesebbé tesz önmagammal szemben. Mielőtt bárki is kemény böjti fegyelmet kényszerítene magára, jó lenne imádságos lelkülettel megkérdezni Istent is, hogy mi is lenne a legmegfelelőbb a böjti időszakban, vagyis ne én határozzak el valamit csupán és azt próbáljam megvalósítani foggal-körömmel, ha pedig nem sikerül, akkor maradok a kudarcélménnyel, hanem a liturgikus év böjti időszakai kiváló alkalmak, hogy Isten akaratára igent mondjak. Az egyszer igazán megtartott böjt, ismétlésre ösztönzi a személyt. Böjtölve és a csendes imában Isten felé megnyíló lélek megnyílik az emberi nyomor előtt is, az ima és a böjt mellett az alamizsnálkodó, a szükséget szenvedők iránti érzékeny lelkület is előtérbe kerül.
U. E. OFM